Demeter Attila munkásságára, az instagram nevezetű közösségi platformon találtam rá. Szinte első pillantásra felfedezhető a képeken, az állatokra irányuló szeretete. Ő fog most veletek megosztani ….
Hónap: 2021 január
Egy korábbi posztban írtam nektek arról, hogy idén nem tettem fogadalmakat magam felé. Azonban ez nem jelenti azt, hogy célkitűzéseim sem lehetnének. Ebből adódóan írtam ….
Újév, új kezdet, és új lehetőségek. Persze csak ha az ember törekszik a változásra. A meghitt hangulat, az aktuális események, gyakran késztetik elgondolkodásra az embert. ….
Ez a bejegyzés, egy kicsit rendhagyó lesz, hiszen nem nagyon foglalkoztam még a felületemen, lelki dolgokkal. Főleg azoknak szeretnék kedvezni, akik picit negatívabban állnak az ….
Minden évben elérkezik az a pillanat, december hónap környékén, hogy megvegyem az újévre vonatkozó határidőnaplót. Általában előre kiszemelek egyet, a színe, mintája, nagysága, illetve a ….
33 éves vagyok, Szilvinek hívnak, de Szilu-ként vagyok jelen az online világban. Jelenleg a párommal és a 7 éves kisfiammal, Marcival és 1,5 éves ….
Hatalmas örömmel töltött, amikor Udvarev Krisztina, azaz az Emergency House, egykori énekesnője, igent mondott felkérésemre. Nagyon kedves, és segítőkész volt, mindenben a rendelkezésemre állt, amely ….
Mai interjúalanyom, Bertók Fruzsina. Egy olyan személy, aki igazából forradalmasította számomra a videózás fogalmát. Ő az elsők között szerepelt, akinek elkezdtem követni a munkásságát. Szerintem ….
Mai interjúalanyom nem más, mint Szabó Kitti, aki 2009-től három évig folyamatosan alakította Bokros Linda szerepét, a Barátok Közt című sorozatban. Aki a Youtube platformján, ….
Baksa Bernadett, azaz Detti vagyok Dél-Franciaországban élek évek óta, itt álmodtam meg a Detti’s Events-t: Provence-ban és a Francia Riviérán szervezek esküvőket és rendezvényeket magyaroknak, ….