Információ
2020-as évértékelő/ Mire számíthattok ebben az évben

2020-as évértékelő/ Mire számíthattok ebben az évben

 

A mai poszt, kicsit eltérő lesz a hagyományostól.  Néhány gondolatot írnék nektek az évértékelésemről, illetve megosztanék veletek pár információt, a blogom további működéséről, alakulásáról. Valamint azzal kapcsolatban, hogy mit is várhattok tőlem a 2021-es évben. 

2020-as történések a blogon

2020 áprilisában hoztam létre az oldalamat, a webnode rendszerében. Nagyon tetszett, ez a platform, de korlátozottak voltak a lehetőségeim. Kezdetben interjúkat láthattatok tőlem, és a későbbiekben bővítettem a repertoárt. Az első alanyom, Szilvi volt, akit a Youtube platformon találhattok meg.

Szilu/Youtube

A második nagyobb munkám, Udvarev Krisztinával történt, aki ugye az Emergency House énekesnője. Ez a poszt hihetetlen eredményeket ért el, hiszen átléptük, az 1 Milliós megtekintést.  Ez a rovat volt a kedvencem, és ez állt a legközelebb a szívemhez. Változtak az idők, és megkedveltem a szépségápolást, az utazást, és a többi témakört egyaránt. Meg kell, említsem, hogy a többiekkel is éppen olyan jó volt együtt dolgozni, mint Krisztinával. Hihetetlenül segítőkészek voltak, kedvesek, és ezáltal gördülékeny volt a folyamat.

Interjú/Udvarev Krisztina

Aztán, bővült az Instagramom is, és különválasztottam a privát fiókomat, a blogtól. Ennek köszönhetően jött létre a juditblog oldal. A közeljövőben igyekszem több tartalommal szolgálni itt is.

Juditblog/Instagram

Ebben az évben megjelentek a munkáim, a Kaméleon Online Magazinban. Nagyon élveztem, és sokat fejlődtem. Innen is köszönöm neked Zsuzsanna. Néhány cikkem olvasható a Beautylife. hu oldalon. Tagja lettem a Miadéle közösségnek is.

A blogom átköltözött, mellyel új lehetőségeim nyíltak. Sok emberhez jutott el, színesebb megjelenést kapott a felületem. Több partnerrel, céggel is dolgozhattam együtt. Illetve köszönöm azoknak, akik miatt nagyon jó posztok születhettek. Ilyen volt a ZeroWaste és A mi kell a bőrnek cikkem.

Ezeket szerettem volna kiemelni, azonban történt még rengeteg fontos, és meghatározó pillanat.


Mire számíthattok 2021-ben

Maradnak a heti kettő posztok, ugye kedden illetve pénteken. A hónap utolsó bejegyzése egy interjú lesz. Továbbra is szeretnék változatos tartalmakkal előrukkolni. Fogtok majd látni változásokat, az oldalon, illetve a cikkekben egyaránt.

Kettő nagyobb nyereményjáték is lesz. Az egyik áprilisban, a Blog 1 éves születésnapán, a másik pedig a téli időszakban.

Jelentkezni fogok meglepetésekkel, új rovatokkal. Illetve, a Kaméleon magazinban is olvashatjátok az írásaimat, és a Carrie női portálon. A Miadéle webhelyén is találkozhattok bejegyzéseimmel, illetve facebookon a blogos csoportokban. Jelenleg ennyi információt árulnék el, a későbbiekben tájékoztatni foglak titeket.

Ha van bármilyen kérésetek, kérdésetek van, keressetek bizalommal. Esetleg tudtok egy jó sztorit, vagy történt veletek  olyan dolog, amit anonim módon megosztanátok másokkal, írjatok a közösségi felületeim egyikén, vagy a contact@juditblog.com e-mail címre.

Köszönöm a rengeteg támogatást, és azt, hogy olvassátok a bejegyzéseimet.

Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

Leave a Reply

X
%d bloggers like this: