Az influencer marketing az elmúlt években rengeteget változott. Ma már nem feltétlenül egy tökéletesen beállított fotó vagy egy több százezres követőtábor a legfontosabb egy együttműködésnél. A márkák egyre inkább valódi, hétköznapi élethelyzeteket keresnek. Reggeli készülődést, családi pillanatokat, közös játékot, kirándulást vagy éppen egy kisgyerek mindennapjait.

És ezzel el is érkeztünk egy olyan kérdéshez, amiről szerintem sokkal többet kellene beszélnünk. Meddig tart az anya vagy apa tartalomgyártói szabadsága, és hol kezdődik a gyermek magánszférája?

A gyerek nem kellék a tartalomhoz

Egy családi Instagram-oldalon teljesen természetes, hogy időnként feltűnik a gyermek is. Sok szülő megosztja a hétköznapokat, és a követők számára a családi élet is a történet része. Ez önmagában még nem feltétlenül jelent problémát.

A kérdés akkor válik érdekesebbé, amikor egy együttműködés kifejezetten olyan tartalomkészítőket keres, akiknek a gyermeke arca jól látható a tartalmakban.

Ilyenkor már nem csupán arról van szó, hogy a gyermek véletlenül szerepel egy családi fotón. A gyermek arca, személye és jelenléte konkrétan értéket képvisel a kampányban. A tartalom pedig részben vagy egészben az ő megjelenésére épül.

Szülőként természetesen én döntök arról, hogy a gyermekemről milyen tartalmat osztok meg. De attól, hogy jogilag vagy szülőként megtehetem, még nem biztos, hogy minden esetben etikailag is helyes.

Egy kisgyermek ugyanis nem tudja felmérni, mit jelent az, hogy az arca több ezer emberhez jut el. Nem tudja megmondani, szeretné-e, hogy egy reklámkampány részeként szerepeljen. És főleg nem tudja előre látni, milyen következménye lehet annak, ha egy róla készült kép évekkel később is megtalálható az interneten.

Hol van a szülő felelőssége?

Szerintem itt nem az a kérdés, hogy szabad-e gyereket mutatni a közösségi médiában. Sokkal inkább az, hogy miért mutatjuk meg.

Más helyzet egy spontán családi pillanat megosztása, és más az, amikor a gyermek arca egy fizetett vagy promóciós tartalom központi eleme.

Érdemes ilyenkor feltenni néhány kérdést: valóban szükséges, hogy felismerhető legyen a gyermek? A tartalom működne nélküle is? A márka azért választotta a szülőt, mert hiteles tartalmat készít, vagy elsősorban azért, mert a gyermeke jól „eladható” a kamerának?

Van még egy fontos szempont: mi történik a gyermek érdekeivel?

Ha egy gyerek szerepel egy reklámban, az ő arca nem egyszerűen egy újabb kellék. Ő egy önálló személy, akinek később lehet saját véleménye arról, hogy szeretett volna-e ennyire látható lenni az interneten.

Nem gondolom, hogy minden olyan influencer, aki megmutatja a gyermekét, etikátlanul jár el. Én is úgy gondolom, hogy egy családi tartalomnak lehet része a gyermek, és sok szülő tudatosan, átgondoltan kezeli ezt.

A felelősség azonban nemcsak a szülőé. A márkáknak és az ügynökségeknek is van felelősségük abban, hogy milyen feltételekkel keresnek családos tartalomkészítőket. Lehetne például az elsődleges szempont a hitelesség, a tartalom minősége és a szülő kommunikációs stílusa, nem pedig az, hogy a gyermek arca mennyire felismerhető.

Mert egy gyermek arca nem marketingeszköz.

Talán nem az a legfontosabb kérdés, hogy „Megmutathatom-e?”, hanem az, hogy „Szükséges-e megmutatnom?” És szerintem ez a két kérdés között hatalmas különbség van.

Fotó: Pexels