Mi kell a bőrnek?/ Bőrápolási tanácsok szakértőtől

Ti is sokszor küzdötök bőrproblémával? Nálam nem is a pattanások, jelentik a problémát, leginkább a mitesszerek, illetve a bőrszárazság. Vajon mi kell a bőrnek?
Igyekszem figyelni a megfelelő folyadékbevitelre, a bőröm tisztántartására, és ápolására. A napi rutinom során, alapos arcmosással kezdek, illetve micellás vízzel is áttörlöm az arcom. Ezután egy arckrémmel hidratálok. Az esti rutinom is körülbelül ennyiből áll. Hetente 1-2 alkalommal felrakok egy arcmaszkot, illetve igyekszem megfelelően étkezni. Ami természetesen nem mindig sikerül. Tini koromban minden egyes alkalommal kinyomkodtam az arcomat, mely gyakran gyulladást eredményezett, és sokáig megmaradtak a hegek. Ma már nem szoktam piszkálni, van önkontrollom, és igyekszem megfelelően, higiénikusan kezelni. Ha bármilyen bőrproblémával rendelkeztek, hozzáértő szakemberhez forduljatok. Ebben a bejegyzésben, Kovács Regina, bőrápolási tanácsadó-kozmetikus fog nekünk néhány tippet adni azzal kapcsolatosan, hogy mi kell a bőrnek.

Kovács Regina vagyok, bőrápolási tanácsadó-kozmetikus. Az utam, ami a szépségiparhoz vezetett hosszú és kanyargós volt, több kitérővel. A tinikori bőrproblémák miatt mindig is sok időt töltöttem arcápolási tippek és kozmetikumok utáni kutatással, de az utam először mégsem a szépségiparba vezetett. Sok mindenbe belekóstoltam: újságírás, felnőttképzési tanfolyamok szervezése, értékesítés, ügyfélszolgálat…
Az évek során azonban egyre inkább kikristályosodott számomra, hogy a bőrápolás már nem csak hobbi szinten érdekel. Amikor a barátaim elkezdték kikérni a véleményemet kozmetikumokról és bőrproblémákról, úgy döntöttem, megszerzem a kozmetikus végzettséget, mivel a tanácsadás nagy felelősség, és szükség van hozzá biztos szakmai alapokra is a tapasztalatok mellett.
Időközben megszületett az EzüstKörte blog, ahol bőrápolással, kozmetikumokkal, hatóanyagokkal kapcsolatos bejegyzéseket osztottam meg. Majd némi evolúció után ebből lett a Mi kell a bőrnek blog, és a Mi kell a bőrnek webshop, és így lettem tanfolyamszervezőből bőrápolási tanácsadó, és Mi kell a bőrnek webshop tulajdonos.
Mire érdemes odafigyelni leginkább a bőrápolás során? Milyen hibákat követhetünk el gyakran?
Én 3 alapvető hibát, vagy inkább hiányosságot látok, ami félreértésekből is adódhat.
Az egyik az arctisztítás: reggel-este is szükség van rá, és nem elég a sima vizes arcmosás, a szappanok pedig nem alkalmasak az arcbőr tisztítására hosszú távon. Túlságosan lúgosak. A víz pedig nem tudja az olajos szennyeződéseket eltávolítani. Viszont, ha a bőr nem tiszta, az gátolja a bőrlégzést, és ez többféle bőrprobléma kialakulásához is vezethet. Arról nem beszélve, hogy a további kozmetikumok sem tudnak megfelelően hasznosulni.
A második leggyakrabban kihagyott lépés: a rendszeres hámlasztás, vagyis az elhalt hámsejtek eltávolítása. Erre hetente egy-kétszer elég odafigyelni. Én zsíros-mitesszeres bőr esetén sem javaslom a gyakoribb radírozást. Sőt, az arcradírok helyett inkább kémiai, vagy enzimes hámlasztók használatát ajánlom. Ezek azon túl, hogy eltávolítják az elhalt hámsejteket, további kedvező hatással is vannak a bőrre. Hidratálják, élénkítik, halványítják a foltokat, az apróbb ráncokat, segítik a bőr megújulását. És nem utolsó sorban fokozzák a további készítmények felszívódását is. Nem érdemes kihagyni ezt a lépést, nagyon látványosan tudja javítani a bőrképet.
És a harmadik, bár inkább ezzel kellett volna kezdenem, hogy sokkal jobban oda kell figyelni a fényvédelemre. Télen-nyáron. A túlzott UV sugárzás felelős a bőr öregedéséért, 80%-ban! Ha egy anti-aging krém és egy fényvédő között kellene választanom, én a fényvédőt választanám.
Mennyire részesíted előnyben a természetes összetevőjű krémeket? Mi a véleményed róla?
Régóta csak természetes kozmetikumokat használok és a webáruházam választékába is csak ilyen készítmények kerülhetnek be. Nálam ez ott kezdődött, hogy nagyjából 10 évvel ezelőtt, egy egészségügyi probléma kapcsán elkezdtem sok mindennek utána olvasni, és kiderült számomra, hogy a női hormonháztartás és a bőr is nagyon érzékeny a kémiai összetevőkre. Folyamatosan jelennek meg újabb és újabb kutatások is a témában, érdemes utána olvasni a parabenek, kémiai fényvédők, SLS hatásainak és a kozmetikumokban használt egyéb összetevőkkel kapcsolatban is fontos tisztában lenni az esetleges előnyökkel és hátrányokkal. Én nem kockáztathattam, hogy továbbra is használok ilyen tartalmú termékeket, hisz ennek az egészségem láthatja kárát. Ezért fordultam a természetes kozmetikumok felé. A bőröm is sokkal szebb azóta. Persze mérlegelem, hogy a természetes kozmetikumok közül is, mit kenek magamra. Mindig megnézem az összetevőket.
Egyébként én sosem hangsúlyoztam túl a nem természetes kozmetikumok egészségre gyakorolt hatásait. Azt gondolom, hogy mindenki maga döntse el, mit ken magára, de jogunk van a megfelelő információkhoz is, hogy mérlegelni tudjunk. Én a természetes kozmetikumok mellett döntöttem, és ha én figyelek arra, hogy ne használjak pl. paraben tartalmú kozmetikumokat, mert ismerem a kockázatait, akkor ilyet másnak sem fogok ajánlani. Ezért is forgalmazok csak természetes kozmetikumokat a webshopban is.
Milyen márkákat ajánlanál, mondjuk egy teljesen átlagos bőrtípusra?
Én inkább hatóanyagokban szeretek gondolkodni, mint márkákban. Egyébként ez egy nehéz kérdés, hiszen milyen is egy átlagos bőrtípus? Ahány ember, annyiféle, bár igyekszünk bőrtípusokban gondolkodni, de ez csak egy kapaszkodó. A webshopban is azért dolgozom jelenleg 5 magyar márkával (COLO, Magister Products, MediNatural, Myskin, Tindigo), mert így még inkább személyre tudom szabni az arcápolási rutinokat. Egy-egy rutint akár több márka termékeiből válogatok össze, de mindig az egyszerűség és a hatékonyság elveit tartom szem előtt.
De visszatérve a kérdésre, szinte nincs olyan bőr, ami ne küzdene vízhiánnyal, és egyre gyakoribb az érzékenység is, valamilyen formában. Ha tegyük fel, ezen kívül nincs más probléma, akkor a hidratálásra, a bőr nyugtatására, a természetes védőréteg erősítésére, és a bőr öregedésének megelőzésére koncentrálnék. És ezt a bőrápoló csomagot ajánlanám:
Hidratáló arcápoló csomag érzékeny bőrre.

Egy ilyen bőrtípusnál is javaslom a későbbiekben 2 hatóanyag beépítését. Ez a C-vitamin és a retinol (A-vitamin). Viszont a bőr érzékenységétől függően kell megválasztani, hogy pontosan milyen készítménnyel érdemes kezdeni. Ezek a hatóanyagok nagyon hatásosak az öregedésgátlás terén, és antioxidáns hatásuk miatt védik is a bőrt a külső környezeti hatásoktól.
Például nappalra egy C-vitaminos készítmény, estére pedig egy retinolost érdemes még beépíteni a bőrápolási rutinba. Ezt azért ajánlom így, mert a C-vitamin képes erősíteni a fényvédők hatását, és ellensúlyozza az UV sugárzás káros hatásait, ezért is hasznosabb a nappali rutinban. Míg a retinol használata mellett jobban kell ügyelni a fényvédelemre, mert kicsit fényérzékennyé teszi a bőrt, ugyanakkor képes teljesen megújítani azt, öregedésgátló hatású, de a mitesszeres bőrproblémákat is jól orvosolja. Inkább az esti arcápolás részeként ajánlom. Mindkét hatóanyag halványítja a foltokat, és a pattanások után maradt kis hegeket is. Nagyon sooldalúak.
Az én bőröm, fehér, és nagyon érzékeny. Könnyen hámlik, és kiszárad. Nem pattanásos, de elég mitesszeres. Mit tanácsolnál bőrápolás szempontjából?
A fenti 3 javaslatot mindenképpen (kímélő arctisztítás reggel-este, lelkiismeretes fényvédelem, és rendszeres hámlasztás)Arctisztítás: COLO Mélytisztító Arclemosó tej
Ez az arctisztító tej biztosan nem szárítja a bőrt, segít nagyon kíméletesen megtisztítani, miközben puhítja is.
Hámlasztás: COLO Bőrmegújító hámlasztó PHA szérum
Egy mitesszeres bőrnél nagyon jó hatású a BHA (szalicilsav), ami tisztítja a pórusok belsejét is, mivel zsírban oldódó. Képes a mitesszereket megszüntetni. Az ajánlott hámlasztóban lévő PHA érzékeny bőrnél is használható, ez a termék nem okoz fényérzékenységet, így nyáron is lehet alkalmazni. A PHA növeli a bőr hidratációját és segíti a bőr megújulását is.
Szérum: Colo Bio Repair szérum
A Bio Repair szérum nyugtatja a bőrt, és segíti a természetes védőréteg regenerálódását is. Ugyanakkor olyan hasznos összetevőket is tartalmaz, amik dolgoznak a mitesszerek ellen (niacinamid, uborka kivonat), és tele van antioxidánsokkal (zöldtea kivonat, vörösszőlő kivonat) – így még a bőr öregedését is lassítja.
Arckrém: Myskin Immortelle arckrém
A Myskin Immortelle arckrém nagyon klasszul egységesíti a bőrt, ugyanakkor kombinált bőrnél hasznos az a tulajdonsága is, hogy a vízhiányos területeket hidratálja, a mitesszeres részeket viszont nem zsírozza túl. Nagyon jó a kiegyensúlyozó és öregedésgátló hatása.
Mennyire szárítják ki az alapozók, sminkek a bőrt?
Az összetételen és a megfelelő használaton sok múlik, de ha a bőr megfelelően van ápolva, és egy jól karbantartott bőrön használunk jó minőségű sminket, amit aztán lefekvés előtt alaposan le is mosunk, akkor nem lehet olyan nagy gond.
Én szeretem azokat a BB krémeket, amiket természetes alapanyagokból készítenek, és az ásványi sminkekkel is jó tapasztalatom van. Pl. COLO, vagy Magister Products BB krémek, a Glamoriginal by Nature, vagy az Annabelle Minerals termékei.
Amennyiben segítségre van szükségetek azzal kapcsolatosan, hogy mi kell a bőrnek, keressétek bizalommal Kovács Reginát. Látogassatok el a mi kell a bőrnek weboldalra, és tájékozódjatok a termékeket illetően.


3 thoughts on “Mi kell a bőrnek?/ Bőrápolási tanácsok szakértőtől”