Szolnoki Péter: A Bon-Bon mellett másoknak is írtam…

A mai interjúalanyom Szolnoki Péter, akit többek között kérdeztem a Bon-Bon zenekarról, a jelenlegi helyzetről. Kíváncsi voltam mi az, ami inspirálja őt. Ha érdekel titeket, milyen válaszokat kaptam, a feltett kérdéseimre, olvassátok végig ezt a rövidebb hangvételű, ám annál pozitívabb töltetű interjút.
Mesélj egy kicsit magadról. Mit lehet tudni rólad?
Három gyermekes apa vagyok. Foglalkozásomat tekintve pedig Artisjus-díjas zenész, a Bon-Bon együttes énekese, fuvolistája, zeneszerzője és hangszerelője 1995 óta.
Gyerekkorom óta zenésznek, ezen belül fuvolaművésznek készültem, de aztán úgy alakult, hogy 20 éves koromban az éneklés kapott nagyobb hangsúlyt, ezen belül pedig a jazz. Az azóta eltelt években sok fajta stílusban volt alkalmam alkotni és együtt zenélni kiváló muzsikusokkal.
A Bon-Bon mellett másoknak is írtam dalokat. Az elmúlt tíz évben pedig több musicalt komponáltam, legutóbb a Sárkányszív c. történelmi musicalt.
1998 óta 26 rajzfilmben énekeltem, szinkronizáltam több filmben és sorozatban. Három éve színészként játszom a Haverok, Buli, Bon-Bon című musicalben. Mindemellett éneket tanítok Miskolcon, a Zenita Hang-Varázs Stúdióban.
Hogyan alakult meg a Bon-Bon zenekar? Illetve honnan ered a névválasztás?
Török Tomi barátom ‘93-ban elhívott az akkori zenekarának, a Bang Bang együttesnek a lemezfelvételére vokálozni. Ott annyira megtetszett neki a hangom, hogy rá két évre, amikor annak a bandának vége lett, megkérdezte, hogy volna-e kedvem vele alakítani egy új formációt. Igent mondtam és még abban az évben ki is adtuk az első hanghordozónkat “Kapaszkodj meg!” címmel.
A név Tomi ötlete volt, ami elsőre nekem nem is tetszett, mert túl “rózsaszínnek” éreztem magunkhoz, de aztán beadtam a derekam. Az elmúlt 26 év fényében jó választásnak bizonyult: könnyen megjegyezhető, duplázós név, jelezvén, hogy két egyenlő fél alkotja. A dalaink pedig sokfajta színnel, formával és ízzel töltötték meg, akárcsak egy bonbonos dobozt az édességek.
A munkásságodat tekintve számos híres előadóval dolgoztál együtt! Kiemelnél néhányat esetleg?
A teljesség igénye nélkül: Balázs Fecó, Cserháti Zsuzsa, Charlie, Demjén Ferenc, Dés László, Edda, Fenyő Miklós, Lerch István, Miklósa Erika, Presser Gábor, Omega, Rapülők…
Tulajdonképpen szinte mindenkivel zenéltem már, így egyszerűbb volna felsorolnom azokat, akikkel nem.
Mit jelent számodra a színpadi jelenlét?
Kiteljesedést. Felhőtlen muzsikálást, jókedvet, játékos interakciót a közönséggel.
Ki, vagy mi inspirál a mindennapok során?
A szeretteim: a szüleim, a gyerekeim, a párom, a barátaim és az a sok minden, ami a világban zajlik.
Hogyan éled meg a jelen helyzetet?
A helyzethez képest jól. Tavaly is elfoglaltam magam a már említett Sárkányszív c. musical dalainak komponálásával, mellette énekeltem egy szép balladát az autizmusról “Leszek én a hangod” címmel, valamint jó pár duettet is: Charlival, Berkes Gabriellával, Kollányi Zsuzsival, Botos Eszterrel és Haagen Imrével.
Decemberben volt alkalmam fellépni a Müpában, egy streamelt karácsonyi jazz koncerten, ahol László Attila és a Senior Big Band kísért. A művek végén önmagunkat tapsoltuk meg közönség híján…
A zenekarral ebben az évben már volt egy tv felvételünk és egy Raktárkoncertünk az A38 hajón, emellett készült két új dalunk is. A Farsangi Funky c. szerzeményünkből épp a napokban forgatunk klipet. Egyszóval nem tétlenkedünk.
Milyen terveid vannak a jövőt illetően?
Szeretnénk tető alá hozni a tavaly elmaradt 25. jubileumi koncertünket, valamint az 50. születésnapi koncertemet is szeretném bepótolni!
Kedvenc hangszer: fuvola
Bon-Bon dal: a “Te vagy” című szimfonikus hangszerelésű szerzeményem, amely a Bon-Bon musical egyik legszebb dala.
Kedvenc szinkronszerep: Az Érintés c. sorozat 1. évadának 9. részében volt egy Felipe nevű zenész karakter, ez igazán testre szabott feladat volt. A Napsugár c. rajzfilm sorozatban egy Bertie nevű kutyát alakítottam. A Star Wars új részeiben csak egy-két mondatot kaptam, de ezt is nagy élmény volt számomra.
Nagyon jó interjú lett! 🙂 Ismerem is ezt a együttes, bár csak néhány számukat kedvelem. 😀
Köszönöm szépen! 🙂
Jo.volt.olvasni en cska azt tuttam, hogy a szilaj mesének csinalta a zenéjét, nem is tudtam a többi hiressegekről. 🙂
Köszönöm szépen! 🙂
Öröm volt olvasni az interjút, számomra teljesen új dolgok derültek ki róla és az együttesről ^^.
Köszönöm szépen! 🙂
A Bon-Bont ismerem, és jó volt olvasni az interjút. Sok új dolgot megtudtam Szolnoki Péterről és az együttesről.
Köszönöm szépen! 🙂