Children of Distance: “Amikor látjuk, hogy a közönség…
Az együttes tagjai, név szerint Ács Róbert, (Carp-E) Nyári Roland, (Shady) Somogyi Péter (Horus) 2005-ben ismerkedtek meg az interneten. 2006-ban, pedig egy formációvá is váltak Children of Distance néven (A Távolság Gyermekei). Mindig is nagy hatással voltak a fiatalokra, hiszen pályájuk során végig igényes és jó zenét készítettek. Munkásságukat nem hiába díjazták a legnevesebb zenei díjakkal.
Meséljetek egy kicsit magatokról. Mit lehet tudni rólatok?
Ahogy telnek az évek, úgy leszünk egyre szebbek. 😀 Nade komolytalanra ordítva a sót: jövőre 15 éves lesz a Children of Distance, és ha a helyzet megengedi, akkor szeretnénk majd egy nagy koncerttel megünnepelni. A magánéletünkről annyit, hogy Robi boldog házasságban él és két szép kisgyermek apukája. Peti négy éve boldog kapcsolatban él Salgótarján szívében, és úgy néz ki, hogy ott is készülődik valami… Én meg… vagyok. 😀 A zenélésen kívül mindenki foglalkozik mással is. Sőt, Robinak nem is a zene a fő bevételi forrása, mezőgazdasági vállalkozást és tanácsadói céget irányít. Petivel ketten klipeket forgatunk más előadónak, mellette ő még grafikus is, producer, illetve póló gyártó cége is van. Én pedig pont a héten hivatalosan is fotográfus lettem, ezt próbálom meg a jövőben erősíteni. Itt meg is lehet tekinteni a fotóimat:
Hogyan alakult meg a zenekar? Honnan jött a névválasztás?
2005 körül ismerkedtünk meg interneten keresztül, pontosabban egy fórumon keresztül. Sub Bass Monster weboldalán volt egy olyan topic, hogy Szabadszöveg MC. Ide bárki, aki csatlakozott az oldalhoz, betehette a saját versét, szövegét. A többiek pedig elmondhatták róla a véleményüket. Ide írogattunk be mindhárman (sok mindenkivel együtt). Egyszer kaptam egy privát üzenetet egy Horus nevű felhasználótól. Azt írta benne, hogy tetszenek neki a szövegeim, és hogy ő rapper akar lenni. Mi lenne ha írnánk egy közös szöveget, egy versszakot én, egy versszakot ő, egy adott témára. Betesszük ide a topikba. Rendben van, mondtam rá. S tulajdonképpen innen indult minden. Később felvettük egymást msn-en (ma már rég nem létezik, de aki nem tudná mi volt az, akkor a mai fb messenger őse, bár sztem az még mindig jobb volt.) Nagyon sokat beszélgettünk és röhögtünk. Csatlakozott hozzánk Carp-E, aki szintén írt szövegeket a topikba. Akkor még úgy volt, hogy minden évben rendezett egy személyes fórumtalálkozót Sub Bass Szabi. Ez Gyulafirátóton volt, s akkor ott volt kis beszélgetés, billiárd, meg lehetett ismerni azokat az emberket, akikkel neten verselnek. Itt találkozott először Robi (Carp-E) és Peti (Horus). Addig addig fajult ez a jópofáskodás, hogy 2006. június 2-án megalapítottuk a Children of Distance-et. Magyarra fordítva a Távolság gyermekei. S lett azért ez a nevünk, mert mindhárman egy pici faluból származunk, egymástól jó messze (Szűcsi, Máriapócs, Kiszombor) Innentől már beindultak a dolgok, de az egész igazából mókának indult (kivéve Petinél, aki azt hitte majd sztár lesz :D). Összelopkodtunk a netről mindenféle alapot, és megírtuk rá a szövegeket. Nagyon gyorsan összejött vagy 20 dal, és talán az év októberében már Kecskeméten, FankaDelinél fel is vettük az első albumot, aminek Egyedül a világ közepén volt a címe. Lényegében itt és ekkor találkoztunk először, ekkor hallottuk egymás hangját. De élőben is ugyanúgy elhülyültünk, mint neten, szóval nem volt gond. Olyan jól sikerült ez a lemez, hogy mindössze három példány készült belőle, ami a mi birtokunkban van 😀 Szóval rossz volt, szó mi szó, de úgy éreztük, hogy kezdetnek oké, mi lenne ha komolyabbra vennénk. A második lemezre (Csapó Kettő) már úgy készültünk, hogy némi tudatosság volt bennünk. Immáron nem innen onnan letöltött alapokra írtunk, hanem külföldi producerektől vásárultunk. Robi volt itt az összekötő, mert keni vágja az angolt, aztán tök jól lezsírozta és sok remek emberrel kötött ismerettséget. Ilyen pl. David Hogdes, aki pl a Beforratlan sebek című dalunk refrénjét írta, és később még közreműködött is. Itt már stúdiót váltottunk, innentől kezdve sok sok éven keresztül Kispesten rögzítettük a dalokat, albumokat. De, ez már a folytatás, a megalakulást pedig elmondtam. 🙂
Honnan inspirálódtok, a dalszövegeket illetően?
Alapvetően figyeljük a világot, a körülöttünk lévő eseményeket, és próbálunk reflektálni rájuk. Az épp megélt dolgokról, érzésekről, vagy emlékekből táplálkozunk.
Milyen díjakkal, elismerésekkel büszkélkedhettek?
Nyertünk 5 Viva Comet díjat, 2009-től, két BRAVO OTTO díjat, erdélyből elhoztunk két TMA (Transilvanian Music Award) díjat, sőt, még a közönségünktől, rajongóinktól is kaptunk saját díjat 🙂
Mit jelent számotokra, hogy színpadon állhattok, és sok ember arcára csalhattok ez által mosolyt?
Mindig izgulunk színpadra lépés előtt. Nekem és Robinak soha nem volt vágyunk, hogy majd kiállunk nagy közönség elé valaha, ezért aztán belső szorongásainkkal is meg kell, meg kellett küzdenünk. De amikor látjuk, hogy a közönség velünk együtt énekel, nevet vagy sír, az mindig fantasztikus érzés. Néha nekünk is gombóc lesz a torkunkban ettől fenn a színapdon.
+1 Van olyan kérdés, amit nem tettek még fel, de szívesen válaszolnátok rá?
Nincs, de éljenek a csajok! 😀
Kedvenc, saját zenétek?
Shady: Hajnal c. dalban a szövegem szeretem. Hozd vissza, Nyomtalanul, Nem csak egy mese.
Carp-E: Azt vettem észre, hogy Spotifyon a Mit tettél velem-et hallgattam meg legtöbbször magunktól.
Horus: Idegen
Kedvenc applikáció?
Shady: Snapseed
Carp-E: Manchester Evening News, Spotify
Horus: Facebook messenger
Mit üzennétek, a fiatalkori önmagatoknak?
Shady: Legyek sokkal sokkal bátrabb és több önbizalmat.
Carp-E: Csak annyit, hogy mindent ugyanúgy csináljon. Talán az első lemezt jobb lenne ha nem tenné fel a netre 😀
Horus: Az életemben minden úgy történt, ahogy annak történnie kellett, ettől vagyok most olyan ember amilyen. Ezért nem zargatnám magam ilyen dolgokkal.
A hely, ahol a legjobban érzitek magatokat?
Shady: Otthon.
Carp-E: Otthon szeretek lenni, otthon ülős típus vagyok. Ha nem, akkor pedig Punta Cana, ott voltunk nászúton, imádtam!
Horus: Szűcsiben, ahol felnőttem.
Kedvenc ételeitek?
Shady: Hamburger (de a rendes, nem a mekisburgeres)
Carp-E: Tészták, imádom az olasz konyhát, szeretek főzni.
Horus: Gyros vagy bármi, ami csirke.