Megélni 2021-et pozitívan

Ez a bejegyzés, egy kicsit rendhagyó lesz, hiszen nem nagyon foglalkoztam még a felületemen, lelki dolgokkal. Főleg azoknak szeretnék kedvezni, akik picit negatívabban állnak az élethez, vagy csak egy kis ösztönzésre van szükségük. Hiszen újév, nyitott lappal kezdünk, és fontos az, hogyan éljük a mindennapjainkat.
Ha magamat szeretném kategorizálni, akkor a realista csoportban osztanám. Igyekszem helyzettől függően, mindenből kihozni a maximumot, de nincsenek nagy elvárásaim, illetve jobban szeretek valaminek utólag örülni, mint előre. Így aztán mindent életszerűen próbálok vizsgálni.
Mivel nem vagyunk egyformák, szerintem mindenkinek más az értékrendje, ezáltal eltérő dolgok okoznak örömet, boldogságot, elégedettséget. Hoztam nektek néhány tippet, hogy mivel tudnátok instruálni a mindennapokat, és ez által egy optimista, derűlátó, 2021-es csodás évet megélni.
Természetesen ez most nem azt jelenti, hogy minden egyes nap, energikus, és mosolygós leszel. Soha nem kerülsz kellemetlen helyzetbe, nem fogsz könnyezni, és tökéletesen úgy alakul minden, ahogy te előre azt eltervezed. Egyszerűen, csak az általánosságot tekintve, egy nehézséggel könnyebben nézel szembe, megkeresed a kialakult helyzetben a legjobbat, és elfogadod, hogy citromból is készíthetsz limonádét, akkor is, ha elfogyott a cukrod.
Tippek:
- Könyvek: A jó könyv valamiben megerősít, valami felé motivál, lelkesít, és ösztönöz. Keresd meg a hozzád, illetve a személyiségedhez, a legközelebb állót, és olvass.
- Emlékgyűjtés: Írd fel egy cetlire, a legjobb pillanatokat, és később, amikor később kedvtelen, elkeseredett pillanatodban visszaolvasod, rájössz, hogy mennyi jó és szép is történt veled.
- Filmek: Ha úgy érzed nem vagy a helyzet magaslatán, ne félj nem tart örökké. Jöhet a kedvenc filmed, amit kívülről tudsz, és biztosan a végére, újult erővel másképp látod a dolgokat.
- Adományozás: Amikor rossz kedvem van, sokszor nézek szomorú sorsú, hátrányos helyzetű emberekkel kapcsolatos cikkeket. Mert ilyenkor tudatosul bennem, hogy igazából mindenem megvan. Azért mert a kollégám beszólt, a főnököm kirúgott, vagy a pasim átvert fájdalmas, és szívszorító. Viszont ezek az idő múlásával megszépülnek, és túllépünk rajtuk. Nekik viszont nincs választási lehetőségük. Sokkal jobban becsülöm azt, ami megadatik az életben, és amiért keményen megdolgozok, illetve örömmel tölt el, hogy segíthettem valakinek, akár ruhával, élelmiszerrel, vagy pénzzel. Nekünk talán semmiség, nekik a minden lehet.
Frusztráció megszüntetése: Ne félj önmagad lenni. Ha szeretnél valamibe belevágni, tedd meg, és ne mások véleményére fókuszálj. Ha feszélyezettnek érzed magad a munkahelyen, keress mást. Ha boldogtalan a párkapcsolatod, lépj ki belőle. A problémák mindaddig ott lesznek veled, amíg nem változtatsz rajta. A lelki békéd, az egyensúly megtartása a legfontosabb, egy megfelelő kompatibilis életvitelért.
Környezet: Ha vannak olyan emberek a környezetedben, akik lehúznak, kihasználnak, nem értenek meg, és úgy érzed, elszívják az összes energiádat, akkor nem árt tartani a távolságot. Felesleges olyanokra pazarolni az időt, akik nem méltóak arra, hogy a társaságodat élvezzék.