Demeter Attila: “Amíg más focizott, addig én cselőpókokat és gyíkokat fogtam!”

Demeter Attila: “Amíg más focizott, addig én cselőpókokat és gyíkokat fogtam!”

Demeter Attila munkásságára, az instagram nevezetű közösségi platformon találtam rá. Szinte első pillantásra felfedezhető a képeken, az állatokra irányuló szeretete. Ő fog most veletek megosztani néhány információt, a munkásságáról, a vállalkozásáról. Valamint kikértem a véleményét arról, hogy mit gondol a helyes állattartásról, mire kell leginkább figyelmet fordítani? Hamarosan erre is választ kapunk.

Instagram

 

1,Mesélj egy kicsit magadról. Mit lehet tudni rólad?

Demeter Attila vagyok és amióta az eszemet tudom, állat-mániás vagyok. Minden állatot szeretek, de valamiért kisgyerekkorom óta, a hüllők és ízeltlábúak nyűgöztek le igazán. Amíg más focizott, addig én cselőpókokat és gyíkokat fogtam. A nagyszüleim és szüleim nagyon rendesek voltak, sosem szóltak, bármit is vittem haza. Sáskákat tartottam üvegben, pókokat, mindent összeszedtem.

Gyerekkoromban az ékszerteknős volt leginkább, illetve ritkán lehetett szerezni Jugoszláviából csempészett seltopuzikot (a világ legnagyobb lábatlan gyíkja) és görögteknősöket. Ez természetesen a 80′-as években volt. A 90′-es években megnyílt aztán az egzotikus állatok piaca és azonnal szereztem is be néhányat. Az első egy vöröstörkú anolisz volt, ami manapság “kommersz” fajnak számít, ma már tényleg minden van.

2, Hogyan jött az ötlet, hogy biológia órákra, szülinapokra állatokat viszel magaddal?

Kb. 20 éve volt az első megkeresésem, hogy kígyókat vigyek, és meséljek róluk, a vendégek kézbe vehessék. Egyre több ilyen megkeresés volt, és már-már hetente vannak, van, hogy heti 3-4 előadást is tartok. Iskolákban rendhagyó biológia órákat szoktam tartani, a hazai fajokról mindig beszélek (5 sikló 2 vipera) és a természetvédelemről és arról, hogy közelebb vigyem, ezeket a nem szeretem állatokat az emberekhez, ne féljenek. Nincs mitől és ne bántsák ezeket a csodálatos állatokat. De gyakori nagyon a szülinapokra való látogatás és ovikba is szoktam járni, illetve nyáron tele voltunk gyerektáboroktól való meghívással, de van, hogy egy csapatépítő bátorságpróbát tartunk.

3,Mióta foglalkozol ezzel?

Az állatokkal amióta dobog a szívem, és amíg dobogni fog, teljesen biztosan. A bemutatókkal igazán  komolyabban 15 éve kb.  A Túrá-Zoo nevű vállalkozást 5 éve indítottam ,akkor kapott nevet, akkor született rendszerré…

4,Ez hobbi, vagy teljes mértékben munka?

Ez egy olyan életforma, ha megkapod, többé nem szabadulsz  🙂 hobbi, megszállottság, de munka is igen.  Azt mondom, hogy nem munka mivel imádom, de igen, még pénzt is keresek vele. Azt hiszem, hogy elmondhatatlan kegyeltje vagyok a sorsnak, hogy ezt csinálhatom. Mondjuk mindig is az állatok köré épült az életem.

5,Szoktak különleges kérések érkezni, mondjuk egy születésnap kapcsán?

Igaziból egy ilyen szülinap magában különleges. Mindig mi vagyunk a “fő attrakció”. Viszünk: pilonokat, boát, siklókat, tarantulát, skorpiót, óriás ezerlábút, óriás csótányt.

Az én filozófiám, hogy minden állatot kézbe adok. A vendégek, tanulók egymás kezébe adják az állatokat és megtapasztalják, hogy ezektől az állatoktól nincsen mitől félni. A pók és a skorpiót is kézbe adom, igen 🙂

 6,Miért pont egzotikus állatok?

Mert így születtem, de tényleg! De imádom a lovakat (az ügetőn hajtok versenyben is), a kutyákat, a madarakat. Nincsen olyan állat, amire azt mondanám, hogy kevésbé kedvelem. A egzotikus állatok sokszínűsége, mérete, formája, életmódja teljesen lenyűgöz.

7,Neked melyik a kedvenced, és miért? Illetve melyik állat népszerű leginkább a gyerekek körében?

Na, ez egy nehéz kérdés. Mind a kedvencem.  De ha mégis kellene mondani, akkor a patkányaink és a kígyók. De a gekkókat, pókokat (van 500 tarantula kb otthon) ugyanúgy imádom. A gyerekek körében a patkányok nagyon menők és a kígyók azt hiszem, de az ízeltlábúakat is szeretik.

8,Mit tanácsolnál a helyes állattartással kapcsolatban? Szerinted mire kell a legtöbb figyelmet fordítani?

Azt tanácsolom, amit Lenin elvtárs: tanulni, tanulni, tanulni. Komolyra fordítva a szót: nem lehet mindent megtanulni. Én nap, mint nap tanulok az állatokról. Ha valaki szeretne egy állatot tartani, akkor rengeteget olvasson utána, kérdezzen. És természetesen maximális odaadással gondozza az állatot. A legtöbb figyelmet arra kell fordítani, hogy az állatnak megfelelő helye legyen, maximális ellátottsággal, a legjobb takarmánnyal és természetesen ne unja meg. Sajnos ezzel sokat szembesülök. Nekem ez érthetetlen. Egyébként most írok egy könyvet, amit szeretnék decemberben kiadni, ebben több mint 30 egzotikus állat lesz bemutatva, tartás, kezelés stb. Mindenre kitérek, azt akarom, hogy ha valaki megveszi a könyvet, akkor ne maradjon nyitott kérdés: azaz benne legyen minden infó.

Jakó Judit

Judit vagyok, 31 éves. 4 éve vezetem a blogomat. Szépségápolás, utazás, életmód kategóriában kezdtem el írni. Szabadidőmben szívesen olvasok. Több műfajt is kedvelek. Az elolvasott könyvekkel kapcsolatos élményemet illetve sajátos véleményemet is publikálom egy-egy bejegyzés keretein belül. Interjúkat készítek, valamint szívesen osztok meg érdekességeket tehetséges emberekről. Támogatom a jó ügyeket! A felületemen olvashattok különböző kisvállalkozásokról is.

One thought on “Demeter Attila: “Amíg más focizott, addig én cselőpókokat és gyíkokat fogtam!”

Leave a Reply

%d bloggers like this: