Szekér Gergő: A zene szerintem az az önkifejezési…

Szekér Gergő: A zene szerintem az az önkifejezési…

Szekér Gergő, egy tehetséges fiatalember. Énekes, színész, illetve zeneszerző egy személyben.

1995-ban született Párkányban. 2016-ban szerezte meg színész szakképesítését a Gór Nagy Mária Színitanoda Egyesület Művészeti Szakközépiskolában. 2014-ban jelentkezett az X-Faktorba, ahol a Táborban véget ért számára a verseny. Szekér Gergő 2018-ban ismét indult az X-Faktorban, ahol Puskás Peti mentoráltjaként lett ismert.  A Dal 2019-be bejutott a Madár, repülj! című dalával. Zenei alapját és dalszövegét is saját maga szerezte.

Szekér Gergő, egy nagyon kedves, és pozitív töltetű személyiség, aki készséggel vállalta el a felkérésemet, és válaszolt néhány feltett kérdésre is. Többek között mesélt az X-Faktoros szerepléséről, a jelenlegi helyzet megéléséről, valamint jövőbeli terveiről.

Szekér Gergő: A zene szerintem az az önkifejezési...Szekér Gergő: A zene szerintem az az önkifejezési...

Mesélj egy kicsit magadról. Mit lehet tudni rólad?

Egy életvidám, 25 éves srác vagyok, akit tulajdonképpen minden érdekel a zenétől, a filmeken keresztül, a mozdonyvezetésen át a csillagászatig.

Felvidéken, Párkányban nőttem fel, Esztergomba jártam gimnáziumba és tulajdonképpen 16 éves korom óta Budapesten vagyok; korábban megszakításokkal, végül ide is költöztem.

 

Milyen érzés volt az X-Faktorban szerepelni?

Egyfajta tapasztalásnak fogtam fel. Azon kívül, hogy élveztem minden percét, még akkor is, amikor reggeltől estig próbáink voltak, és hulla fáradtan dőltem az ágyamba.

Rengeteget fejlődtem, nem csak az előadásmódban segített, de a kapcsolati tőkémet is bővíthettem. Nagyon jó lehetőséget biztosított arra, hogy megismerjem az élet “televíziós” oldalát; a TV ugyanis elég sokban különbözik a filmektől. Első sorban az idő: sokkal kevesebb ideje van az előadónak, stábnak, gyártásnak felkészülni egy-egy produkcióval, ezáltal nagyobb az izgalom, a hibalehetőség. Ellenben iszonyat érdekes és izgalmas volt belecsöppenni egy olyan világba, ahol tényleg minden ember azon dolgozik, hogy egy-egy produkció tökéletes legyen, elámítsa a nézőket, érzelmeket adjon vagy szórakoztasson. Emellett az X-faktor világa szerintem minden egyéb műsortól színesebb. Ez egy fél-reality műsor, ahol nem csupán a dalt adja elő az ember, hanem meg tudja mutatni a személyiségében rejlő apró dolgokat, hozzá tud adni a produkcióhoz egy élettörténetet, egy állapotot és nem utolsó sorban rengeteg érzelmet.

Mélyvíz volt, de minden percét élveztem.

 

A Madár, repülj című dalod gyönyörű hangzású, és egyedi alkotásmód alapján készült! Mi ihlette a dalszöveget?

Sokan közvetlenül édesanyám elvesztésével kötötték össze a Madár, repülj! tartalmát. Lényegében van köze a kettőnek egymáshoz, bár a népies “kesergő”, balladisztikus hangzásvilág használatával és a dalszöveg megfogalmazásával, sokkal inkább az elengedés témáját igyekeztem feldolgozni. Természetesen édesanyám története végigkíséri az életem, mindenben benne van, de a dal a múltban történt sötét, nehéz, megélt érzelmek elengedésével foglalkozik. Ugyanis a jövőbe tekintés és a jelen megélése sokban függ a múlttól való függéstől.

Néhányunk gyakran feledkezik bele egy-egy nosztalgikus élménybe, sokszor a múltunkból építkezünk, de ahhoz, hogy az ember tovább lépjen, szerintem meg kell élni, de aztán el is kell engedni azokat a múltbéli eseményeket, érzelmeket, amelyeket nem engednének tovább.

 

Mit adott neked a Dal című műsor, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtál?

A Dal 2019 műsora egy újabb lépcsőfok volt a számomra. Elkezdhettem kibontakoztatni a saját zenei stílusom, és megfigyelni az eredményességét. Úgy gondolom, hogy egy jó utat jártam be a közép európai dallamvilág feldolgozásával, hisz sokunk fülében még ott csengenek ezek a melódiák. Nem véletlenül maradok meg ebben a stílusban, egyrészt számomra is ez a legkedveltebb módja a zeneiségem kifejezésére, másrészt kicsit tükrözi a személyiségem. Igyekszem ugyanis minél színesebb maradni, minél több dologról információt szerezni, bővíteni a tudásom, az ismereteim. Leginkább a népi kultúra foglalkoztat. Meghallgatom az itt élő népek, nemzetek népdalait, és megpróbálok azokból építkezni. Bár véletlenszerű a választás, mégis néha még számomra is később nyer értelmet egy-egy zene megírása. Kicsit olyan, mintha magamnak üzennék, és ezt az előadásmódban igyekszem tovább adni első sorban a saját és nálam fiatalabb generációknak.

 

Idén ismét sikerült a Dal 2021 műsorába bekerülni a Hazatérsz című dalommal. Varga Viktor rendező segítségével (Szarvasi Cervinus Teátrum főrendezője), akivel épp egy általa rendezett darab animációin dolgoztunk, amikor meglátta a monitoron a dalszövegfoszlányokat, majd meghallgatta a dalt, és azt tanácsolta, hogy ezzel indulni kéne a Dal 2021-ben. Segített megírni a végleges dalszöveget. Örülök, hogy ismét sikerült egy olyan művet létrehozni, amely megfogalmazásában igyekszik szólni a nagyobb rétegekhez, bár egy újabb üzenettel, amely kicsit a honvágy, picit pedig a hovatartozásunkat taglalja.

Az év elején érkeztem haza Indiából és Amerikából, ahol elég sok időt töltöttem a barátaim, szeretteim nélkül. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, viszont azt éreztem, hogy nekem otthon dolgom van. Remélem sikerül a tapasztalataim és az érzelmeim átadni a közönségnek. Ha már pár ember megérti a dal üzenetét és ad valamit számukra, nekem már megérte.

Mindemellett hatalmas büszkeség, hogy idén két dallal is indulhatok, ugyanis Galda Levente eredőjének zenei alapját is én szereztem. Rengeteg potenciált látok az Eredő című dalban, remélem sikerül ezen a nyomvonalon is tovább haladni az elkövetkezendőkben.

Szekér Gergő: A zene szerintem az az önkifejezési...

Mit jelent számodra a zene?

A zene szerintem az az önkifejezési és megfogalmazási forma, amely tudatosan és tudat alatt rendkívül erős hatással tud lenni ránk, emberekre. Megnyugtat, felpezsdít, megindít, biztonságot ad. Rengeteg mindenre képes a zene, elfeledtet, emlékeztet, megőriz.

 

Hogyan hat rád, ez a jelenlegi helyzet?

Sajnos én is nehezen viselem. Sokat dolgoztam filmeken az elmúlt időszakban, de az első majd a második leállás korlátozta a lehetőségeket. Érthető ez a vírus megfékezése szempontjából, viszont nem készül annyi reklám és film, amennyi korábban. Életemben először tapasztaltam meg a pánikrohamokat, iszonyú rossz érzés, az ember azt gondolja, hogy a teste épp meghal. Nehéz három hónap volt, jelenleg sokkal jobban viselem, igyekszem megtanulni kezelni, kevesebbet stresszelni és egy kisebb életmódváltást beiktatni. Jelenleg a zenébe tudok temetkezni, hisz ez az önkifejezési forma maradt számomra, amellyel tisztán tudok kommunikálni a külvilággal.

 

Milyen terveid vannak a jövőt illetően?

Több vízió is megszületett idén. Varga Viktorral, a Hazatérsz dalszövegírójával a Szavasi Cervinus Teátrum előadásain és Viktor személyes filmes projektjein közösen dolgozunk. Természetesen szeretném, ha több dalom megírásában is részt venne. Emellett Galda Leventével készülünk egy a Magyarországon élő 12-13 nemzetség népdalainak átiratain, amelyek egy album segítségével látnak majd napvilágot. Megígérhetem, hogy a népiesség és a modern köntös itt sem marad háttérben.


Kedvenc étel: csirkés hamburger, rosé kacsamell

Legnagyobb büszkeséged: az elszántságom, illetve eddigi zenei tevékenykedésem a külföldi filmiparban

Zene, amitől jó kedved lesz: I’m still standing – Elton John


Szekér Gergő munkásságát, az alábbi közösségi média felületeken tudjátok követni:

Instagram

Facebook

YouTube

 

 

Judit

Judit vagyok, 30 éves. 2 éve vezetem a blogomat. Szépségápolás, utazás, életmód kategóriában kezdtem el írni. Azóta több témakörrel is bővült az oldalam. Interjúkat készítek, valamint szívesen osztok meg érdekességeket tehetséges emberekről.

4 thoughts on “Szekér Gergő: A zene szerintem az az önkifejezési…

  1. Nagyon jó volt olvasni ezt a Interjút. 🙂 Bár magát az énekest nem ismerem, nem követtem sose a munkaságait. De megfogom majd hallgatni a dalait.

  2. Szuper interjú volt, és megint csak egy remek embert ismertünk meg. Én nem követem/ követtem sosem az X faktort így nem igazán tudtam kiről van szó, de az említett zenét meghallgattam, és nagyon tetszett. :).

  3. Nagyon jó kis interjú lett, szerettem őt az X-faktorban, illetve azóta készült dalait is <3

  4. Anniyra jó volt olvasni, olyan közvetlennek tűnik és imádtam, hogy hosszan kifejtette a véleményét, nem csak pár sorban. Eddig is szimpatikus volt, na de most mégjobban az lett. További sok sikert kívánok neki ♥

Leave a Reply

%d bloggers like this: