Korábban mindig azt gondoltam, hogy a negatív töltetű behatások rosszak. Elfogadhatatlanok, és feltétlenül likvidálnom kell őket. Hiszen a negativitás az én életemben asszociáció a nem kívánatos dolgokra. Legalábbis volt olyan időszak, amikor ezt gondoltam.
Az utóbbi időben több újságtól, portáltól is megkaptam azt, hogy inkább a pozitív töltetű dolgokra fókuszáljunk. Ezáltal segítsünk, és adjunk hitet másoknak. Olyan szürkék a hétköznapok, sokszor az emberek lehetetlen élethelyzetekbe kerülnek. Adjunk nekik reményt, legyünk optimisták. Valamint a vírus jelenléte, a kialakult helyzet csak tetézte ezt.
Ebből azt a következtetést kellene levonnom, ha mindig jó dolgokról beszélünk, akkor csak az fog velünk történni?A negatív behatások eredményeiből nem meríthetünk tapasztalatot, azt be kell söpörni a szőnyeg alá?
Többen is azt vallják, hogy a közösségi oldalakon lévő képek felszínesek, és nem a valóságot ábrázolják. A celebek, a sztárok tartalmai lehetetlenítik el, az átlagosnak számító emberek életét. Pedig ez nem így van. A felelősségvállalás ugyanúgy kiterjed minden olyan személyre, újságra, portálra, és médiában tevékenykedőre, aki egy képzelt világot épít fel, amelyben nem léteznek hibák, tökéletlenségek.
Gyakran nehéz elköteleződnöm valami mellett, viszont ez az a dolog volt, amit már első perctől kezdve elutasítottam. Hiszen az életünk nem habos torta. Nem akarok felszínesnek tűnni. A célom az igazság megosztása, nem pedig egy kreált világ erősítése. Illetve elfogadom, hogy nem vagyok tökéletes, az életem nem gondtalan. Vannak szituációk, amelyeket legszívesebben elfelejtenék.
Egyszerűen minden negativitás háttérbe szorul. Mi pedig azt gondoljuk, hogy ez jó, elfogadott, sőt ez az elvárás. Nem tudjunk önmagunkat, valamint a képességeinket teljes mértékben megismerni. Elvárásaink lesznek magunk felé, és beilleszkedési problémák is fellépethetnek. Azonosulni akarunk a világgal, hogy érvényesülni tudjunk. Így pedig másnak adjuk ki önmagunkat, mint amilyenek valójában is vagyunk.
Mások tapasztalatait olvasva érzem azt, hogy nem vagyok egyedül. Nem egyedi az esetem. Vannak sorstársaim. Nem csak az én életem bonyolult. Mindenkinek vannak rosszabb időszakai, nehézségei.
Elfelejtjük a fontos dolgokat is, az elfogadást, az együttérzést. Az empátia fogalma máris ugrik a szótárunkból. Amíg saját magunkat nem tiszteljük, másokat sem fogunk. Ebből adódóan kialakul a kirekesztés. Valamint elmarad a tanulási, és az okulási folyamat is. Hiszen ha nincs hibázás, akkor ismeret, és tapasztalatszerzés sincs. Mi pedig semmit nem sajátítottunk el, és az élet sem nyújtott nekünk semmi pluszt.
A pozitív, és negatív történés, megfér egymás mellett. Nem arányosak, de nincs egyik a másik nélkül. Sokszor rossz tapasztalatokból, ellenpéldából többet okulunk. Nem kell kiközösíteni, inkább csak elfogadni, hogy ez is az életünk része. Mert kudarcokból léphetünk előre, haladhatunk az úton felfelé ívelve, és alkothatunk nagyot, és maradandót az utókor számára.
Fotók: Pexels
Szöveg: Jakó Judit
Nagyon jó bejegyzést lett és van benne tanultság. Én bővítettem volna egy kicsit a témát, mivel erről is nagyon fontosnak tartom hogy beszéljünk, írjunk róla. Én úgy gondolom, hogy a negatívitást is be kell fogadni, elfogadni, viszont túl sokáig magunkhoz ne maradjon, le kell rázni azt és nézni a pozítiv oldalát a dolognak. Minden rosszban van valami jó. 🙂 Minden esetre, nagyon tetszett amit írtál. 🙂
Pontosan! Nagyon szép és erős bejegyzés lett egy igen fontos témában! A kalandok, az út sokkal izgalmasabb a jó és rossz dolgokkal együtt, mint az eredmény. Az élet túlságosan is lapos lenne, ha nem lennének hullámvölgyeink. (‘: Minden pillanatban van valami csodaszép és minden hibában van valami tanulság, bármilyen kicsi vagy nagy.