A hatékony együttműködés titkai egy munkahelyen

A hatékony együttműködés, csakis megfelelő közegben jöhet létre. A környezet egyensúlyának megtalálása azért is élvez prioritást, mert így stresszmentesen, és nyugodtan zajlik a közös csapatmunka. Állandó mozgásban vagyunk, gyorsan változik a közegünk. Folyamatosan formálódik az igényünk. Ezáltal rohamosan kell válaszolnunk. Egy rugalmas környezet hozzájárul az alkalmazkodáshoz, ezáltal eredményesebb az elégedettség is. A siker pedig garantált lesz. Azonban, amíg elérjük ezt az állapotot, meg kell vizsgálnunk néhány szempontot.
Hatékony együttműködés titkai
Egyenjogúság
Minden tag, aki részt vesz az adott folyamatban egyenlő eséllyel induljon. A hatékony együttműködés során, senki nem diszkriminálható saját megítélés alapján. Az igazi gondolatok a folyamatok során látnak napvilágot. Bőrszín, származás, és nemi identitás alapján abszolút senki sem zárható ki. A produktivitás ránézésre nem feltétlenül értékelhető. Így, bárki esélyes lehet kellő elszántsággal, akarattal, és kitartással. Az összefogás akkor igazán sikeres, ha változatos személyiségű emberekkel dolgozunk együtt. Így több az ötlet, gyorsabb a munkafolyamat. Valamint annak a lehetősége is, hogy a legjobb anyagot állítsuk össze az adott projekthez. Amely kellően illeszkedik a témához, és azonosulni lehet vele.
Problémamegoldó készség
Azokon a helyeken, ahol több mint egy ember tartózkodik, felmerül a konfliktus lehetősége. Az egyet nem értés, az eltérő kivitelezésmód eshetősége. A munkafolyamatok megoldása közben, vagy éppen a rendelkezésre álló idő miatt. Ezért próbáljunk meg mindenféle elfogultság nélkül, reális segítségnyújtást biztosítani. Megfelelő támpontokat adni. Valós információval hozzájárulni a sikerhez. Kezeljük az esetlegesen kialakult konfliktushelyzetet. Először is ismerjük meg a probléma forrását. Majd, az érintettek nézeteit egyesével hallgassuk meg. A feltérképezést követően, a részvevők összes tagját, egy közös beszélgetésre invitáljuk, ahol is próbáljunk meg, mindenki számára optimális megoldást találni. Számos alkalommal előfordul az is, hogy több jó végeredmény van. Minden eshetőséget vegyünk számba, és ez alapján történjen a változtatás kollektívan.
Rend mindenek felett
A teljesítőképesség függ a hangulattól, a megteremtett környezettől. Valamint a rendelkezésre álló eszközöktől. Biztosítsunk minden olyan konstrukciót, amely a feladat elvégzéséhez szükséges. Hiszen ez sem az egyént terheli, így jobban fókuszálhat a munkájára. Készítsünk felmérést, hogy milyen változtatásokra lenne igény. Olyan szükségleteket keressünk, amelyek előre segítik a folyamatok haladását. Konstruáljunk megfelelő időbeosztást. Ezáltal elkerülhető a sürgetés. Így felesleges stressztől szabadítjuk meg az egyéneket. A határidő mindig pontosan legyen prezentálva. Minden szükséges információt közvetítsünk a résztvevők felé, és nem érhet senkit váratlan meglepetés. A különböző szabályok betartásáról időben tájékoztassunk mindenkit.
Ahhoz, hogy minden összhangban működjön, a vezetésnek partnerként kell együtt dolgoznia a csapat minden egyes tagjával. Minden birtokukban lévő tudást meg kell osztaniuk az eredményesség érdekében. A hatékony együttműködés során szükséges a nyitottság, hogy a legjobb működő stratégiát dolgozhassuk ki. Elengedhetetlen a mérlegelés, hogy a közös víziók azonosulni tudjanak.
Szöveg: Jakó Judit
Képek: Pexels
Nagyon jó, hogy írtál erről 😊 Tök hasznos és jó tanácsok vannak benne, ám szívesen olvastam volna arról, hogy mivan akkor ha valaki mondjuk eltér az átlagtól, mármint a te nézőpontod mi, mi a véleményed, hogyan kellene ehhez is azonosulni stb. ^^
Szuper téma, szuper írás. Nagyon érdekes volt ezt olvasni, ha ez így működne tökéletes lenne, de általában sajnos nem így van. Viszont van mégis olyan munkahely, ahol ezt megoldják és szuper a légkör. Én is ilyen helyen vagyok most szerencsére. ^^.
Nagyon jó lenne, ha ezt sok vezető pozícióban lévő illető is olvasná, illetve a munkatársak viselkedése is inkább építő lenne mintsem a mások hátrányát akarnàk. Én sajnos tapasztaltam rossz dolgokat, de nagyon boldog lennék, ha amikor kiderül egy negatív ember személye, mások a változáson gondolkodnának, nem a homokba dugnák a fejüket. Köszönjük a posztod 🥰 Nagyon fontos erről beszélni.
Wow, szuper bejegyzés lett ismét, nagyon jó témákról tudsz írni. Egy munkahelyen nagyon fontos a kommunikáció, a kompromisszumkötés. Sajnos, ezek a dolgok sok helyen hiányoznak, pedig így elkerülhetőek lennének a konfliktusok, ha mindenki emberi hangnemben beszélne a munkatársával. 🥺 Így a munka is könnyebben, gördülékenyebben, hatékonyabban menne, illetve az emberek nagyobb kedvvel mennének be a munkahelyükre. 😊
Ez egy nagyon jó téma, jó hogy irtál erről, hasznos bejegyzés lett 😊
Nagyon tetszett az téma, és sok hasznos tippet is olvashattam (kár hogy nem előbb olvastam). A hozzád hasonlóak gondolatait tanítani kellene. Köszönöm!