Glamour-napi szerzemények, és egy vásárlós nap

Több mint négy hónap elteltével izgatottan vártam, hogy hazaérjek, és kezembe vehessem a Glamor magazint, illetve a kuponokat. Hiszen október 7-10.-ig lehetőség nyílt arra, hogy mindenki beszerezhesse a saját kincseit. Már akkor eldöntöttem, hogy a Glamour-napi szerzeményekből mindenképpen írok egy posztot, hátha hasznos lesz valakinek.
Bár, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Azt gondolom ez általában így szokott lenni. Sokkal több kupont vágtam ki, mint amennyit valójában el is használtam. Nos, ez nem azért történt, mert nem voltam megelégedve az árakkal. Vagy, mert nem találtam abból a bizonyos termékből készleten. Szimplán elszoktam a nyüzsgéstől, a tömegtől. Abszolút nem volt komfortos számomra ez a shopping túra.
Úgy döntöttem, hogy több helyen teszek szert a Glamour-napi szerzeményekre. Leginkább a plázákat céloztam meg, hiszen ott, szinte minden megtalálható. Aztán a nagy lelkesedés csökkent, és csakis a Corvin Pláza Bevásárlóközpontba mentem el. Körülbelül, egy három órát töltöttem el itt. Alaposan körbejártam mindent, igyekeztem csak olyan dolgokat beszerezni, amire valójában szükségem van.
Tapasztalatok
- Időintervallumban 11:00-13:00 között töltöttem el a plázában időt.
- Rengetegen voltak, és még annál is többen.
- Abban nem is reménykedtem, hogy leüljek enni, hiszen esélytelen volt.
- A boltok felkészületlenek voltak. A legtöbb helyen 1 pénztár működött.
- A próbafülkénél kígyózó sorok álltak. Amennyiben nem volt megfelelő a méret, a ruhadarab maradt. Semmi esélyem sem volt még egyszer húsz percet sorba állni.
- A kasszál is ez volt a helyzet. Türelmetlenek voltak az emberek.
Lista-nézőpontváltás
A fent említett pontok alapján döntöttem úgy, hogy a kuponok nagy részét nem használom fel. A Rossmann drogériát kihagytam. A Dm nem a kedvencem, és nem is vágtam ki az akciókat, mert nem gondoltam volna, hogy benézek. A Kik is egy nagy csalódás volt. Őszi dekorációs elemeket kerestem, de sajnos egy darab sem volt. Csak a Karácsonyi giccsek voltak kipakolva. A Pepco szintúgy. Így átgondoltam ezt az egész shoppingtúrát, és arra a döntésre jutottam, hogy szemléletet váltok. Megvásárolom azt, amire szükségem van, kupontól függetlenül, hogy minél hamarabb végezzek.
Glamour-napi szerzemények/ Ruhák
- Az egyik Tescóban beszereztem két nadrágot. Erre most nagy szükségem volt. Itt szeretem megvenni őket a legjobban. Az F&F jó minőségű, viszonylag olcsó, kényelmes. Az egyik egy bordó, évszakhoz illő, szűk szárú farmer anyagú. A másik pedig szintén őszies, kicsit mustársárgás paper bag stílusú gombos nadrág. 20%-os kupont használtam fel a vásárlás során. Az akciós részlegen pedig egy felsőt is találtam, buggyos ujjakkal, lila virágos motívumokkal.
- A következő ruhabolt a New Yorker. Egy szuper inget választottam, egy beret stílusú sapkát. Valamint, egy UGG kinézetű csizmát. Kényelmes, meleg, és lapos a talpa, ami mindenképpen előny most számomra. Szintén 20%-os kedvezményt váltottam be.
- Az utolsó üzlet a Sinsay. Eléggé egysíkú lett a végeredmény. Inkább alapdaraboknak mondanám, amelyek jól kombinálhatóak. Egy fekete bőrhatású nadrág került a kosaramba. Egy szintén fekete hosszú ujjú ing. Illetve két hajgumi, és ismételten 20%-kal olcsóbban tudtam beszerezni őket.
Glamour-napi szerzemények/ Drogéria
- Nem vagyok nagy Müller rajongó, de ide is sikerült betértem. Bár, rengeteg ecsetem van, és imádom őket, most beszereztem egy kicsit drágább minőségűt is. Ez pedig nem volt más, mint egy Real Techniques arcra való készlet. Illetve egy Catrice márkájú, mosható vattakorong készletet is. Kupon nélkül vásároltam a termékeket.
- A másik drogériás utam a Dm-be vezetett. Ismételten kupon nélkül hoztam el pár dolgot. Méghozzá egy tusfürdő habot kipróbálásra, kettő arcmaszkot, egy fürdősót, egy fürdőbombát, és egy gyantacsíkot. A sminkeket kihagytam, hiszen nem volt rá szükségem.
Glamour-napi szerzemények/ Papírbolt
- Betértem a Pirex nevű üzletbe. A Planall weboldalon régóta szemeztem egy 2022-es naptárral, és egy matricás könyvvel. Az újságban találtam rá 20% kedvezményt, melyet az üzletben be is tudtam váltani.
Ti vásároltatok valamit a Glamour-napokon?
Szöveg: Jakó Judit
Képek: Pexels
Videó: A szerző tulajdnát képezik
Nagoyn csinos dolgokat vettél. A Balea termékek az egyik nagy kedvenceim és a hajgumik is nagyon aranyosak. A kedvenc szettem, amikor a fa előtt vagy! ^^ bár az elegánsabb, fekete-fehér kombó is jó :3
Én kihagytam ezt a Glamour-napi shoppingot, kuponok nélkül próbáltam a rossmannban vásárolni, de a sor és a tömeg azonnal kiküldött. 😀
Nagyon szépen köszönöm! 🙂