Blézer – Sikkes női viselet stílusnak megfelelően

Blézer – Sikkes női viselet stílusnak megfelelően

Egy női blézer tökéletesen megadja az outfit teljességét. Formájuk, és színük kapcsán könnyen kombinálható, szinte minden ruhadarabhoz. Évszaknak megfelelően is hordható, így egy teljesen kimaxolható darabról beszélhetünk. Személy szerint odavagyok értük.

A kosztüm a 17. századtól egy kiskabátból, szoknyából és kalapból álló szettet jelentett. Ez a viselet a lovagló hölgyek szokása volt. A 19. században már sétáláshoz és íjászathoz is kosztümöt viseltek a nők. Coco Chanel 1914-ben megtervezte az első igazi hétköznapi kosztümöt, mely egy szőrrel szabott kiskabát volt, hozzáillő, bokáig érő szoknyával. 1932-ben a francia tervező, Marcel Rochas megtervezte a Chanel kiskosztüm mintájára talán az első igazi női öltönynek nevezhető szettet. A blézerhez nadrágot párosított. A szett sötétszürke színben készült el gyapjúból. Coco Chanel az 1920-as években mutatta be a kosztümöt, majd utódja Karl Lagerfel évről évre újragondolta. A szoknyából csak nagyon ritkán lett nadrág, hiszen tudta, hogy egy ikonikus darabot tervez újra.

A blézer sokéves tradíciójának köszönhetően formálódott, átalakult. Ma már nemcsak munkahelyi drescodeként asszociálunk a blézerre. Sokkal inkább a hétköznapi viseletekben is gyakran megjelenik. A régi unalmas színeknek, és az egyenes szabványnak búcsút inthetünk.

Blézer, mint személyes kedvenc

Leginkább hétköznapi viseletként alkalmazom. Évszakhoz köthetően tavasszal, nyár elején, illetve ősszel viselem. Leginkább az egyszerű, egyszínű darabokat preferálom. Szabását illetően a kicsit hosszabb darabokat kedvelem. Sokoldalú, hiszen több ruhadarabbal is kompatibilis. Színben talán a fekete a legkihasználhatóbb. Eseményeken, munkahelyen, illetve a hétköznapokon is megállja a helyét. Három különböző stílusú kép alapján szeretném bemutatni, milyen sokrétű ez a ruhadarab.

Laza szett

Blézer – Sikkes női viselet stílusnak megfelelően

 

Igazán laza, mégis összhangot sugároz ez a kép. A farmer, és blézer kombináció kitűnő választás a hétköznapokban. A szett megalkotása nem okoz nagy gondot senki számára. Egyszerű, kényelmes, illetve kiegészítőkkel még inkább társítható. Ennél a szettnél a cipő kiválasztása sem okoz gondot. Hiszen a kényelmes viselet is passzol az összképhez.

Sikkes szett

Blézer – Sikkes női viselet stílusnak megfelelően

 

Egy igazán letisztult, munkahelyi összeállítást láthatunk. Ebben az esetben egy nadrág kombinációval. Sokáig a skinny farmeroknál nem volt divatosabb, most azonban ismét előtérbe kerültek a lengébb fazonok. Ezek a darabok kényelmesek, jól szellőznek. Kiemelik a derekat, nem feszülnek rá a fenékre, és a combokra, de mégis elegáns hatást keltenek. A képen egy sötétkék szettet látunk, melyhez párosíthatunk sárgászöld, szürke, fehér, fekete, világossárga, narancssárga és piros inget, vagy blúzt. Ezek a színek harmonizálnak leginkább ezzel az árnyalattal. Figyeljünk oda a cipő magasságára is.

Basic szett

Blézer – Sikkes női viselet stílusnak megfelelően

 

Talán ezt mondhatjuk a legáltalánosabb összeállításnak. Egyszerű Basic fekete-fehér kombinációról beszélünk. A blúz is egy színekben hozzáillő megfelelő darab. Nincs benne semmi különleges, de mégis egységet-összképet ad. A lábbeli választás viszont nem volt túl sikeres. A csizma szára nem üt el az öltözéktől, tehát színben és textúrában is nagyban illik a szetthez. Viszont a szoknya, és a csizma hossza nincsenek harmóniában. Optikailag rövidíti a lábakat, és zömökebbnek tűnhet a vádli. A comb, vagy térdig érő darabok sokkal inkább preferálhatók az adott ruhadarabokhoz.

 

Néhány számomra furcsa kombinációval is találkoztam már. A blézer viselhető övvel, övtáskával. Így kiemelik a derekat. Párosíthatjuk sportcipővel, persze a megfelelő stílusú nadrágkosztümmel. Nadrágba tűrve is feldobhatjuk szettünket. Illetve bármivel, amiben harmóniát találunk. A lényeg a színek, és a formák megfelelő alkalmazása. Jól érezzük magunkat benne. Legyen kényelmes, és önazonos számunkra.

 

Szöveg: Jakó Judit

Képek: Pexels

Judit

Judit vagyok, 30 éves. 2 éve vezetem a blogomat. Szépségápolás, utazás, életmód kategóriában kezdtem el írni. Azóta több témakörrel is bővült az oldalam. Interjúkat készítek, valamint szívesen osztok meg érdekességeket tehetséges emberekről.

5 thoughts on “Blézer – Sikkes női viselet stílusnak megfelelően

  1. Nagyon jók ezek a szettek 😍 imádom a blézereket, próbáltam is minél több színben és mintában beszerezni, mert nagyon jól fel tudnak dobni egy egy egyszerű szettet is 😊😊

  2. Nagyon jó szettek ezek🤗 Én jó magam nem hordok blézert és nem is igazán kedvelem😅 Szerintem nem is nagyon az én “karakteremhez” való😅 Jó volt olvasni a bejegyzésedet, mert számomra igen hasznos volt🤗

  3. Wow, nagyon jó kis bejegyzés lett! A sikkes és a basic szett nagyon tetszik! 🥰

Leave a Reply

%d bloggers like this: