Modern takarító eszközök, amelyek igazán hatékonyak

Modern takarító eszközök, amelyek igazán hatékonyak


A fejlődés, az életünk minden részére kihat. Olyannyira felgyorsult az innováció, hogy lépést is nehéz vele tartani. Szinte minden nap új termékek jelennek meg a piacon. Így a háztartás, és a takarítás folyamatait is erősen felgyorsította. A modern takarító eszközök nagy segítségre lehetnek a mindennapok során. Időt, energiát illetve pénzt is könnyedén spórolhatunk.

A rohanó világ, és a kényelem elterjedése is fontos szerepet játszottak a fejlődésben. Teljes mértékben átalakultak a társadalmi szerepek, a normák, és az értékek is. Hiszen hogyan jutna idő az önmegvalósítás, az énidő, vagy a home-office mellett olyanokra, mint ruhát lúgozni. Vagy áztatni, és kimosni őket a Tisza egyik partján. Megmosolyogtatóan hangzik, pedig nem is olyan régen még így működött.

Visszatekintés

A huszadik század közepéig a mosás nem volt kényelmes háztartási munka. A lenből vagy kenderből készült házivásznat időről-időre ki kellett lúgozni, hogy tiszta legyen. A ruha mosása háziszappannal történt, a lakástextileké pedig hamulúggal. Ehhez egy nagyméretű, lábakon álló edényfélére volt szükség, amelynek aljára csapot szerkesztettek, itt lehetett leengedni a lúgos vizet. A víz forralása üstben történt. Erre a célra gyakran építettek külön kunyhót, amely a zsúptetős házaktól messze, a patakhoz viszont közel épült. A lúgos vizet ugyanis ki kellett nyomni a vászonból, és többször is átöblíteni tiszta vízzel, hogy a lúg ne marja az anyagot, sem a viselőjét. Persze akkoriban sokkal szerényebb volt az életszínvonal. Kisebb volt a piac, kevesebb termékkel. Ez az új világ pedig igazán rohanó, és felgyorsult életmódot folytat.


Manapság elérhető számunkra a modern mosógép. Amely időt, és energiát spórol meg mindenki számára. Hatékony, és hasznos eszköze a háztartásnak. Kiválasztjuk a programot, és a gép végzi is a dolgát. Semmi más teendőnk nincs, mintsem ellátni a masinát öblítővel, és mosószerrel.

 

Az Ariel Extra Clean All-in-1 PODS hatékony, hiszen eltávolítja az akár 7 napja beszáradt foltokat. A kapszulák használata egyszerű. Nincs több mérés, se öntögetés. Helyes használatát tekintve előbb bedobjuk a mosógép dobjába, majd ezután tesszük bele a ruhákat. Alacsonyabb hőfokon is képes elolvadni. Így nem hagy kellemetlen nyomot a ruhákon. A többi változathoz képest, egy piros rekesszel egészült ki ez a kapszula. Így a makacs foltokat is eltávolítja. A kisebb hőfok használatából adódóan akár 60% energiát is megtakaríthatunk. Ráadásul újrahasznosított ECOCLIC kartondobozban kaphatóak, amelyek segítik a műanyaghulladék csökkentését.

Modern takarító eszközök, amelyek hatékonyak számomra


Modern takarító eszközök

Az elektromos eszközök elterjedése komfortossá tette a házimunka szegmenseit. Megjelentek a vezetékes eszközök, mint a porszívó, vagy a mosógép. A modern takarító eszközök pedig vezetékek nélkül is képesek működni. Bár, a korábbi évek visszatekintése alapján azt tapasztalhatjuk, hogy valójában elkényelmesedett az ember, és ez a világ is. Lássuk be, van azért előnye is, hogy ezek a modern takarító eszközök a rendelkezésünkre állnak. A folyamatok gyorsaságával mérhetetlen idő megspórolható, s talán az egészségre sincs akkora káros hatással. Valamint környezetkímélő funkciójukról se feledkezzünk meg, hiszen nem kell folyamatosan porzsákot üríteni. Könnyebb tisztíthatóság, és nagyobb hatékonyság figyelhető meg.

Modern takarító eszközök, amelyek hatékonyak számomra

Személyes kedvenceim közé sorolható egy vezeték nélküli porszívó. Nincs porzsák, nincs vezeték, amely folyamatosan beleakad valamibe. Könnyen tisztítható, és viszonylag halk. Töltés után akár 45 percet is kibír. Naponta többször is alkalmazom.  Megkönnyíti a mindennapjaimat. A morzsaporszívó is hatékony, hiszen kis helyeken is alkalmazható. Például fiókok, rendszerezők, polcok esetében is. Pár perc alatt elvégzem vele a munkát. Szintén nincs porzsák, könnyen tisztítható, és többször használható.

A gőztisztító szuper találmány. Szőnyegek, kárpitok, csempék tisztítására is alkalmas. A konyhában az inoxos területekre, a fürdőszobában, tükrökre, kádak fertőtlenítésére, a radiátorok kifújására is megfelelő. A víz felemelegedésére körülbelül 10-15 percet kell várni. A tartály könnyen tisztítható. Sokoldalú, amely mindennapi segítséget nyújt a tiszta, és higiénikus otthon megteremtéséhez.

Modern takarító eszközök, amelyek hatékonyak számomra

Emellett említhettem volna még a robotporszívót, amely szintén időt spórol meg. A különböző swiffer hatású felmosókat, amelyek valóban hatékonyak. Illetve számos modern takarító eszköz létezik, amely gyors, illetve eredményes otthonunk számára. Nem utolsó sorban, energiát spórolnak meg, így talán több időnk jut a különböző szabadidős tevékenységekre, és kikapcsolódásra.

#Reklám

#TRND Projekt

Szöveg: Jakó Judit

Képek: Unsplash, Szerző tulajdonát képezik

@juditblog

✔️Az Ariel Extra Clean All-in-1 PODS mosókapszula megkönnyíti a mosást. ✔️A kapszuszát a ruhák előtt helyezzük be a mosógép dobjába. ✔️Alacsony hőfokon is tudunk mosni, hiszen az új kapszula nem hagy foltot a ruhákon. ✔️Így akár 60% energiát is megtakaríthatunk. ✔️Ráadásul az ECOCLIC újrahasznosítható kartondoboznak köszönhetően a műanyaghulladék is csökken. Te próbáltad már❓️ #arielallinonepods #coldwashchallenge #trndprojekt #reklám #ariel #arielpods #wash #cleanclothes

♬ Purple Rain - Unkonwn

Judit

Judit vagyok, 30 éves. 2 éve vezetem a blogomat. Szépségápolás, utazás, életmód kategóriában kezdtem el írni. Azóta több témakörrel is bővült az oldalam. Interjúkat készítek, valamint szívesen osztok meg érdekességeket tehetséges emberekről.

7 thoughts on “Modern takarító eszközök, amelyek igazán hatékonyak

  1. Hű, de szuper. Mindig is érdekelt, hogyan jutottunk el ma odáig, hogy ilyeneket használjunk.

  2. Szuper képek lettek! 😊 Nagyon megszerettem ezt a kapszulát, szerintem a jövőben is fogok beszerzni belőlük! 😊 Külön öröm, hogy ennyire környezetkímélő.🥰

  3. Nagyon jó bejegyzést hoztál el nekünk😊 Tetszett, hogy leírtad a régmúlt időket, egészen a napjainkig🤗 Örülök, hogy egyre környezetkimélő lett ez a kapszula🥰 Majd egyszer kifogom próbálni, de még az előzőből is még maradt pár😆🤭

    Az eszközök amelyeket felsoroltál, tény hogy hatékonyak, de ugyanakkor szerintem egyre jobban elkényelmeskedik az ember🙈 (a robotporszívóra gondolok) De az igaz, hogy “több” szabadidőnk marad legalább, főleg amilyen felgyorsult világ van.

  4. A kapszulát én is tesztelem bár régen is használtam, mert az Ariel nálam nagy kedvenc, a folyékony mosószert mindig használtam😍 imàdom az illatát és szerintem az egyik legjobb. A modern takarítóeszközök lassan teljesen az életünk részévé válnak, bár egy robotporszívót én is elfogadnék már, de egyelőre nem vettünk ☺️

  5. Ez nagyon jó poszt lett. Szuper ötlet volt az úgymond kezdetektől mesélni a takarót eszközökről. Érdekes volt, nagyon. Köszi ❤️ Az Ariel mosókapszula nagyon király kis cucc, én is tesztelem és nagyon tetszik. :3

  6. Valóban nagyon jó poszt lett, bár én Persil kapszulát használok már pár hónapja, de arról is csak nagyon jókat tudok mondani.

Leave a Reply

%d bloggers like this: