Cyberbullying, avagy a tudatos internetezés hiánya

Cyberbullying, avagy a tudatos internetezés hiánya

Az internet manapság, az életünk mindennapi részévé vált. Hiszen segíti a létünk, és megkönnyíti a hétköznapjainkat. Azonban a sok prioritás mellett, sajnos árnyoldalai is vannak. Olyan negatívumokra gondolok itt, mint a cyberbullying, amely kortól, és nemtől függetlenül, bárkit érinthet.

A Cyberbullying egyenlő az internetes zaklatással. Olyan cselekvéseket takar, melyet szándékos, ismételt és ellenséges viselkedéssel egybekötve, egyének vagy csoportok követnek el. Amelyek arra irányulnak, hogy másokat bántalmazzanak, megfélemlítsenek. Internetes oldalakon és csevegő szobákban, valamint rövid szöveges üzenetek küldése útján lépnek kapcsolatba az áldozattal. Megfélemlítésére, irányítására, manipulálására, becsmérlésére illetve megalázására irányul. Ezek a cselekvések szándékosak, ismétlődőek és ellenséges hangnemük arra összpontosul, hogy a másik emberben kárt tegyenek.

Cyberbullying, avagy a tudatos internetezés

Mérlegelv

Fiatal, illetve nagykorúak esetében is többen eredeti név, és arc nélkül nyilvánulnak meg. Arra sem méltatnak senkit, hogy legalább felvállalják a véleményüket. Hiszen az internet elég személytelen kommunikációs forma. A minimum az, hogy valódi információk tudatában osztjuk meg az álláspontunkat.

Ezek az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy amit tesznek, hiszen igenis súlyos következményekkel járhat. Azért kritizálnak másokat, mert saját magukkal nincsenek megelégedve. Problémájuk van, amit vagy közvetlen, vagy közvetett környezetükön szeretnének kitölteni.

Önértékelési nehézségekkel küzdenek, és ez által szeretnének beilleszkedni. Pedig ez a létező legrosszabb opció. Ez a viselkedésforma még inkább arra ad okot, hogy kirekesszenek a társaságból.

Akik pedig a monitor másik oldalán ülnek, szörnyű lelki nehézségeken mennek keresztül, akár depresszión is. A folyamatos zaklatás, negatív megnyilvánulás, a testi épség kockáztatását is jelentheti.

Mint, gyermek

Bár, szülőként sem egyszerű az élet. Sok feladattal, felelősséggel jár. Azonban beszélgessünk a gyerekkel, miért nem írunk másoknak bántó megjegyzéseket. Nem tapasztjuk az ujjunkat a dislike gombara sem. Ha valamiért nem tetszik az illető munkássága, bármilyen okból nem szimpatikus, akkor tovább görgetünk. Mindenképpen figyeljünk oda, milyen oldalakat néznek, milyen stílusban kommunikálnak, mert addig kell ütni a vasat, amíg forró. Ahogy a gyermeket meg kell tanítani, írni, olvasni úgy a tudatos internethasználatra, valamint a cyberbullying veszélyeire is fel kell hívni a kellő figyelmet.

Mint, szülő

Példamutatás teljes mértékben. Felnőttként sem megengedett ez a fajta viselkedés. Hiszen felelősségteljes magatartást várnánk el már ilyen korban. Ne a rossz szándék, az indulat vezéreljen bennünket. Sokkal inkább a segíteni akarás, de legrosszabb esetben a közömbösség. A stílus, a hangnem, az írásmód helytelen használata, előidézheti a cyberbullying kialakulásának lehetőségét.

Sajnos leginkább akkor gondolunk ezekbe komolyabban bele, amikor már megtörténik a baj. Pedig megelőzhető lenne. Senkinek nem kötelező ez a fajta magatartásforma. Vannak nehézségeink problémáink, de nincs lehetetlen. Mindenre van megoldási opció. Különben is, ez a hozzáállás elfogadhatatlan. Egyszerűen senkinek nincs joga, mások testi-lelki bántalmazásához.

Figyeljünk oda sokkal jobban, és válogassuk meg a szavainkat. Kerüljük a hirtelen felindulásból jött véleményáradatot. A legbölcsebb amit tehetünk, hogy nem ártjuk magunkat bele mások életébe. Sokkal inkább a sajátunkra fókuszáljunk. Illetve ha kicsit több off-line életet élünk, talán az is hozzájárulhat a cyberbullying csökkenéséhez.

Ti mit gondoltok a cyberbullying fogalmáról?

Szöveg: Jakó Judit

Képek: Pexels

Judit

Judit vagyok, 30 éves. 2 éve vezetem a blogomat. Szépségápolás, utazás, életmód kategóriában kezdtem el írni. Azóta több témakörrel is bővült az oldalam. Interjúkat készítek, valamint szívesen osztok meg érdekességeket tehetséges emberekről.

8 thoughts on “Cyberbullying, avagy a tudatos internetezés hiánya

  1. Nagyon nagyon nagyooon hasznos és egyben tanultságos bejegyzést hoztál el nekünk! Nagyon kemény téma, de szinte mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvassa el ezt a bejegyzést, mert tényleg sokat lehet belőle tanulni, valamint a gyerek is sokkal többet tud meg ebből a bejegyzésből, én szerintem legalábbis!

  2. A cyberbully mindenképp egy olyanfajta dolog, amit nehezen lehet kivédeni. Mindenhol vannak netes nagyszàjúak – legyen az gyerek vagy felnőtt.
    Mindenkèpp nagyon hasznos volt a bejegyzésed.

  3. Itthon nem veszik eléggé komolyan ezt és úgy érzem nem is nagyon foglalkoznak vele. Amióta a japán vagy a koreai kultúrát ismerem, rájöttem, hogy igen is komolyan kell venni ezt az egészet. Az internetes zaklatás vagy akár a szemtől szembeni zaklatás lehet végzetes is, ha az ember, a gyermek labilis. Erről pedig nagyon sokat kéne beszélni, ahogy te is említetted a posztodban.

  4. Ez az a téma, ami kimeríthetetlen és nagyon hosszasan lehetne róla beszélni, írni. Sajnos még a legjobb odafigyelés esetén is megtalálhatják a gyerekeket, s hiába a legmegbízhatóbb a csemete, az osztálytársak nagyon el tudják vinni a gyereket. Már alapból kinézik ha nincs vagy nem olyan márkájú a telefon. S mivel megfelelni akarnak a gyerkőcök nem gondolnak bele a következményekbe. A felnőtt szerepe nagyon fontos! Jó kis téma, és kell róla beszélni!

    U.i.van egy film erről mit okozhat az internetes átverés, sajnos még nem láttam csak hallottam róla.

  5. Több ilyen bejegyzésre van szükség. Az iskolában is többet kellene erről beszélni a gyerekekkel, de valahogyan az ilyenekről alig hallanak. Sajnos egyre durvább világot élünk.

  6. Ismét egy baromi fontos témáról írtál, amiről idehaza szerintem nem beszélünk eleget. Ha a szülő nem tanítja meg a gyermeket, hogy mit és hogyan tegyen, sajnos annak komoly következményei is lehetnek. 😕 Jó ienne, ha a szülők jobban odafigyelnének a gyermekeikre és nem csak úgy a kezükbe adnák a telefont, sajnos ez hatalmas felelőtlenséggel jár. Mennyi öngyilkosság volt már ebből, ami iszonyat szomorú. A gyermek tud a legjobban sérülni mind fizikailag, de lelkileg pedig pláne! Jobban fel kellene erre hívni a figyelmet.

  7. Sajnos a mai világban mindennapossá vált ez a téma, és nem beszélnek erről eleget, miért nem jó névtelenül zaklatni bárkit is. Nagyon fontos, hogy foglalkoztál ezzel, és jó lenne, ha sokkal többen mernének kiállni ez ellen. Szerintem, már mindannyian megtapasztuk, hogy a trollok (én már csak így hívom őket), mindennaposak, és csak az nekik örömöt, ha kárt okozhatnak. Sokszor ez ellen nem lehet tenni, minthogy levegőnek vesszük őket. De nyilván, ha a troll továbbmegy, akkor szakszerű segítséghez kell fordulni, már az első jeleknél, hiszen a személyi jogokat ugyancsak védi a törvény, nem is akárhogy. Köszönöm a témát.

Leave a Reply

%d bloggers like this: