Mi az a Munch, miért jó illetve hogyan használjuk ki maximálisan?

Mi az a Munch, miért jó illetve hogyan használjuk ki maximálisan?

A megtermelt ételek 1/3-át nem eszi meg senki. Így rengeteg étel teljesen kárba megy. Jó minőségűek is, amely még fogyasztható állapotban vannak. A Munch egy egyszerű megoldást kínál arra, hogy az ételgazdálkodás fenntarthatóbb legyen környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból is! A Munch egy olyan kiemelt illetve egyedi platform, amin keresztül vendéglátóhelyek és boltok kedvezményesen értékesítik az el nem adott, de jó minőségű ételeket. Így nem csak a pazarlás ellen tehetünk. Ételt mentünk és kedvezményesen juthatunk egyes élelmiszerekhez.

A Munch.hu egyetemisták kísérletéből jött létre. Ez azonban elég hamar kinőtte magát. Az ötletre nem csak a sajtó és a piac, de kockázati és tőkebefektetők is felfigyeltek. Többek között szerepeltek a Cápák között című műsorban. Ráadásul már a Magyar Élelmiszerbankkal is együttműködnek (ahol van lehetőség MunCharity vásárlására, amivel rászorulóknak vehetsz egy adag ételt).

1,8 millió tonna ételhulladék keletkezik évente Magyarországon, amely valljuk be őszintén elképesztő mennyiség. Ez a szám nagyon magas mégis, tízezrek számára napi szintű gondot jelent az étkezés megoldása.  Mindez nem csak országunkban, hanem világszerte is komoly problémákat okoz. Az EU-ban is gigászi a pazarlás: 88 millió tonna élelmiszer kerül kidobásra évente.

Az élelmiszerhulladék több forrásból is származhat, ennek típusai Magyarországon így oszlanak meg:

Kereskedelemből származó ételhulladék – 5%

Vendéglátásból származó ételhulladék – 15%

Gyártói felesleg – 39%

Fogyasztói felesleg – 41%

Mi az a Munch, miért jó illetve hogyan használjuk ki maximálisan?


Használata:

Az applikáció alkalmazása igazán egyszerű. A Google Play Áruházból lehet letölteni, amennyiben androidos készülékkel rendelkezel. Adjuk meg adatainkat a regisztráció során. Ami még fontos, hogy válasszuk ki a helymeghatározást. Így könnyedén megtalálhatjuk a hozzánk legközelebbi helyeket, ahol az ételmentés elérhető. Kicsit olyan, mint egy zsákbamacska, vagy egy mistery bag. A tartalma nem nyilvános. Kategóriák szerint készítik össze ezeket a kis ételmentő csomagokat. Fontos, hogy előre utalással tudsz fizetni. Ezáltal lefoglalod, és az előre megadott időpontban átvehető a kiválasztott csomag. A visszaigazoló e-mailben értesítést kapsz róla. Az alkalmazást meg kell nyitnod, és a helyszínen felmutatni, hogy tiéd a csomag. Így igazolod saját magad.


Tapasztalataim:

Az applikáció használata egyszerű és érthető. Valamint megbízható, ami a mai világba valóban meghatározó tényező. Hiszen a sok csalónak köszönhetően rengetegen próbálják megszerezni a kártya adatokat. Ezáltal próbálnak visszaélni vele. Túl sok tapasztalatom nincs még a Muncsolás terén. Valamint itt a közelemben túl sok lehetőség sincs. Viszont az eddigiek alapján azt a következményt tudom leszűrni, hogy kedvesek, segítőkészek voltak velem. Jó csomagot kaptam, kiváló árban.

Nem mellesleg jó érzés tenni valamit az élhetőbb jövőért. Önző dolognak tartanám, ha nem gondolnánk a gyerekeink, unokáink jövőjére. Túl sok a gyártás és termékek hada sorakozik a boltok polcain. Elérhető az internet, az online vásárlások elhatalmasodtak. Azonban sok kis jótett igazán naggyá tud lenni. Vigyázzunk környezetünkre, és tegyünk a pazarlás ellen. A maradékmentés, új receptek kipróbálása illetve az alapanyagok felhasználása segítség lehet ebben.

Ti milyen lépéseket tesztek meg a fentarthatóság érdekében?

Szöveg: Jakó Judit

Képek: Pexels

Judit

Judit vagyok, 30 éves. 2 éve vezetem a blogomat. Szépségápolás, utazás, életmód kategóriában kezdtem el írni. Azóta több témakörrel is bővült az oldalam. Interjúkat készítek, valamint szívesen osztok meg érdekességeket tehetséges emberekről.

8 thoughts on “Mi az a Munch, miért jó illetve hogyan használjuk ki maximálisan?

  1. Szuper bejegyzés lett és nagyon hasznos is! Már próbáltuk a munchot és egy nagyon jó összeállítást kaptunk cserébe, nagyon tetszett! ☺️ Imádtam ezt a cikket, nagyon köszönöm Neked! ☺️

  2. Nekem le van töltve az app, szerintem ez egy szuper dolog ☺️ nagyon jó bejegyzés lett 😘

  3. Wz nagyon szuper kezdeményezés. Itt Bécsben mi is szoktunk ételt menteni, a lidl munchos dobozával is. Örülök hogy van iylen. Az egyetlen gond, hogy jártunk már úgy hogy lefoglaltunk egy etteremben munchot és késett a metró és nem értünk oda.idoben, és nem adták ide amit foglaltunk. Pedig ki volt fizetve. Megsajnaltak minket es egy szemelyes valamit csak kaptunk. Azt ettük ketten

  4. Wow, ez egy nagyon jó bejegyzést lett! Az appot még nem töltöttem le, de igazán hasznos! Már egy jópárszor ki lett próbálva egy barát által, szóval tényleg abszolút kedvező 😊 Bár saját tapasztalatom nincs róla, de amint lesz, természetesen én is fogok majd beszámolóval jönni róla!

    Mi csak azt veszünk meg amit tényleg elkészítünk, megeszünk, megiszunk stb. Próbálunk tartósabb élelmiszert vásárolni, pl fagyasztott dolgokat, konzerveket is akár. Mindig megbeszéljük másnap hogy mit is enne a másik szívesen, mit főzzünk és ilyenek. Tehát, próbálunk ezekre figyelni és nem pazarolni ételt. 😊

  5. Ez nagyon jó ötlet és nagyon hasznos/praktikus 🙂 nem csodálom, hogy felfigyeltek erre a dologra, mert így tényleg az a sok dolog, ami mèg jó, de ‘kukára’ vannak ítélve, azok jó helyre mennek és feltudják használni.

  6. De jó téma, és annyira hasznos, főleg manapság, a mai világban. Köszönöm ezúton is, hogy írtál róla. Ami az appot illeti sajnos nem ismerem, de igyekszem tudatosan figyelni a táplálék vásárlásra, illetve, ha zöldségeket kapunk, azokat a fagyasztóban tárolni. Fontos szerintem ezekre odafigyelni, főképp amiatt, amit te is írtál, hogy nagyon sok megy a kukába, ami nem jó. Köszönöm a posztod tényleg, az appot pedig letöltöm 🙂

  7. Szuper témát hoztál ismételten 😊👏 Sokszor jött velem szembe, de sajnos még nem próbáltam. Mi kb 1,5-2 éve kezdtünk tudatosabbak lenni ételek fogyasztásával és vásárlásával kapcsolatosan. Nem szeretünk pazarolni és csak azt vesszük meg amit ténylegesen elfogyasztunk. A konyhában is kreatív vagyok, így ha valamiből több van és kezd közeli lejárata lenni, azt felhasználom valami finom ételhez.

  8. Wooow, na nekem ez teljesen új, köszi, hogy bemutattad, mindenféleképpen rá fogok nézni.

Leave a Reply

%d bloggers like this: