Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont élmények

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont élmények

A nyár nem igazán az én évszakom, viszont a fürdőzés a szabadstrand lehetősége javít ezen a kialakult állásponton. Az egyik hétvégén terveztünk leutazni a Balatonra. Viszont a hosszú út, a dugó és a korán kelés miatt elvetettük ezt az eshetőséget. Így más alternatív kerestünk. A választásunk a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont helyszínére esett.

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

2003.május 1-jén nyitotta meg kapuit. A strand ünnepélyes átadására pedig 2003. június 21-én került sor. Az Aquapark átadására 2005-ben. A Gyógyfürdő megteremtésének alapját a több mint 1000 méteres mélységből feltörő 54°C-os termálvíz szolgáltatja, melyet 2004-ben gyógyvízzé nyilvánítottak. Összesen tizenegy medence található. Élmény-, ezen kívül gyógymedence, hullámmedence. Valamint úszómedence várja a vizek szerelmeseit. Nyáron gyönyörűen parkosított terület, homokos sportpályák, gyermekjátszótér egészíti ki a kínálatot. A fürdőből közvetlen átjárás biztosított a 18 csúszdás Aquaparkba, ahol extrém óriáscsúszdákkal, ezen kívül gyermekcsúszda szigettel várják a fürdőzőket.

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont vélemény

A nyitás 9:00-tól érvényes, így nem kellett korán idulnunk. Főleg, hogy egyébként sem lakunk túl messze a várostól. Körülbelül 10:00 magasságában érkeztünk meg. Nagy meglepetésünkre hatalmas parkoló állt a fürdőzők rendelkezésére. Azonban amikor hazafelé vettük az irányt, szinte egy-két hely állt még szabadon. No de ne szaladjunk előre.

Két helyről is megközelíthető a bejárás. A Gyógyfürdő részről, illetve az Aquapark részről is. Mindkettőhöz tartozik öltöző egy portaszerű kialakítással, szekrényekkel, mosdóval, és öltözőfülkével. A szekrényeket kulccsal lehetett zárni. Ez a megoldás számomra nem volt rokonszenves. Hiszen belépéskor karszalagot kaptunk. A rajta lévő QR kódos opciót jobban kedvelem. Nem viselek ékszert, és kicsit összeférhetetlen számomra, hogy végig a kulcsot őrizgessem. Egyébként egészen tiszta volt. A mosdókról ugyanez már nem volt elmondható, és a WC sem volt a legfelhőtlenebb. Viszont használható állapotúak voltak, és talán betudható annak, hogy egész nap nem lehet ott állni és csillogóvá varázsolni. Ez nagyrészt az embereknek is köszönhető, hogy nem vigyáznak megfelelően. Kulturált tudatos hozzáállással sokat javulhatna az összkép.

 Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont medencék

Hatalmas területen helyezkedik el. Az Aqupark része csodálatos. Rengeteg csúszda található ott. Viszont nem nekem lett kitalálva, hiszen nem tudok úszni. Gyönyörű, választékos kialakítással rendelkezik. Sokszínű és páratlan. Mind a medencék a rengeteg lehetőség, amit kínál ez a hely.

A Gyógyfürdő és strand rész már sokkal inkább az én terem. Bár a benti kialakítás nem túl nagy, de mindemellett igényes. Inkább télen kihasználhatóbb véleményem szerint, hiszen nyáron a kinti részre vágyik inkább az ember.

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont élmények Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont élmények Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont élmények Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont élmények Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont élmények

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont jegyárak és összesítés

Mi a kombinált jegytípust választottuk, (Aqua Centrum + Gyógy-és Strandfürdő) amelynek az ára mindösszesen 6000Ft-ba került. Így utólag belegondolva túlságosan nem volt jó választás, hiszen az az Aqua részt nem igazán tudtuk kihasználni. Rengeteg étkezési lehetőséget biztosítanak. Mindemellett fagyizók, büfék is rendelkezésre állnak. Több mint 10 féle különböző hely közül választhatunk. Ebédnél az Admiral Vendéglőt választottuk. A design szuper volt. Tiszta, ami étel tekintetében prioritást élvez. A választék közepes, az árak pedig nagyon drágák. Azonban szinte mindenhol így van ez. Hideg eperkrém levest ettem, egy adag sült krumplival, és egy pohár jeges kávé társaságában.

Azonban ez a hely kicsik és nagyok számára is opcionális. Rengeteg lehetőség van a fürdőzés mellett. Sakkozási lehetőség, zöld pihenőterületek, játszótér, foci és röplabdapálya. Minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb kikapcsolódási formát. Szuper napot tudhattunk magunkénak. Remek volt a hangulat, egész nap programok, zumba, vízi aerobik várta a kedves látogatókat. A pölöskei által szuper szörpöket lehetett kóstolni. Az e-taly elektromoskerékpárokat sorakoztatott fel, amelyeket ki lehetett próbálni. Kitűnő zenék szóltak, és szombatonként lehetőség van éjszakai fürdőzésre is.

Szöveg: Jakó Judit

Képek: Cegledfurdo.hu

 

Jakó Judit

Judit vagyok, 31 éves. 4 éve vezetem a blogomat. Szépségápolás, utazás, életmód kategóriában kezdtem el írni. Szabadidőmben szívesen olvasok. Több műfajt is kedvelek. Az elolvasott könyvekkel kapcsolatos élményemet illetve sajátos véleményemet is publikálom egy-egy bejegyzés keretein belül. Interjúkat készítek, valamint szívesen osztok meg érdekességeket tehetséges emberekről. Támogatom a jó ügyeket! A felületemen olvashattok különböző kisvállalkozásokról is.

8 thoughts on “Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont élmények

  1. Cegléd itt van hozzánk nagyon közel, de itt még soha nem voltunk 🫣 szuper képek lettek, nagyon jól néz ki a hely, köszi az ajánlót ☺️☺️

  2. Ahh tuti tetszene, nekem mondjuk mindegy csak víz legyen. ☺️☺️ nagyon jó fotók lettek és köszi, hogy megosztottad velünk ezt a szuper helyet. Sajnálom, hogy messze van tőlünk.

  3. Jó helynek tűnik 🙂 én anno sokat jàrtam a denreceni Aquaparkba vagy Hajdúszoboszlóra családdal. Azok is nagy élmények 🙂

  4. Egyszer jártam Cegléden ezen a strandon, mert apumek es tesomek ott élnek. A wc tisztaságára már nem igazán emlékszem, de maga a strand terulete nagyon tetszett.

  5. Egyszer voltam Cegléden talán, de már annyira nem emlékszem 😊 Egyszer mindenképpen eljutok oda 😍 A képek nagyon jók lettek 🥰❤️ Szuper lehetőség azoknak akik kedvelik a vízet és élvezik a strandot 😃

  6. Még nem voltunk itt, de a férjem biztosan élvezné 😁😁 Ő ilyen nagy strandos, én nem igazán vagyok az. Viszont nagyon szép hely 😊

  7. Még nem jártam itt, de nagyon szupernek tűnik! Bár mi jobban szeretjük a nyugisabb strandokat, de egyszer szereték majd egy ilyet is megnézni.☺️ Sajnos az emberek nem figyelnek kellőképpen a higiéniára, szemetelnek stb.. ami nagyon szomorú😕 és ez csak egyre rosszabb lesz..
    Köszi a bejegyzésed, egyszer ellátogatunk ide. ☺️

  8. Még nem is voltam itt, köszi az ajánlót. Bár leírás alapján nem a legjobb helynek hangzik, képek alapján tetszetős. Ha egyszer arra járok, lehet majd ellátogatok oda kikapcsolódni. 😀

    Bár hozzád hasonlóan nem tudok úszni, szóval csak leginkább áztatnám magam 😂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük